Site icon BudaPestkörnyéke.hu

“Most már óvatosan hiszek benne, hogy megint tudok élni” – visszavonultan él a Balatonon Szombathy Gyula, a színész megküzdött a rákkal, túlélt egy szívműtétet és újra tanult járni és beszélni

Három súlyos betegséget is túlélt Szombathy Gyula. 5 évvel ezelőtt megküzdött a rákkal, majd súlyos szívműtéten esett át. A beavatkozás után pedig sztrókot kapott. Újra tanult járni és beszélni, a fővárost pedig a magyar tengerre cserélte. Évek óta Balatonalmádiban él.

Súlyosan beteg a színész

Borzalmas éveken van túl Szombathy Gyula. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész előbb a rákot győzte le, majd súlyos szívműtéten esett át, s közben sztrókot kapott. Azóta visszavonultan él Balatonalmádiban, abban reménykedik, hogy a vidék csendje és a tó különleges hangulata segíti a gyógyulását.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megküzdött a rákkal

„Emlékszem, amikor a rákkal való küzdelmem közben kérdezték, hogy van-e bennem félelem, akkor azt válaszoltam, hogy természetesen én is félek az elmúlástól, de talán könnyebben elfogadnám, ha tudnám, hogy volt értelme annak, amit csináltam” – mondta a színész a Blikknek.

Küzdött az életéért

„Akkor megtanultam, hogy ami addig természetes volt, onnantól már nem az: küzdeni kell az életért, küzdeni kell, hogy legyen holnap és holnapután. Most már óvatosan hiszek benne, hogy megint tudok élni. Persze lassan, megfontoltan”.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Legyőzte a rákot

Majd így folytatta a színész: „Mert akinek újra kellett tanulni beszélni és járni, az már soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor 2017-ben legyőztem a rákot és tünetmentessé nyilvánítottak, úgy gondoltam, túl vagyok a nehezén. Hogy onnantól kezdve jöhet majd a derűs öregkor. Jól éreztem magam, ám mégis meggyőztek, vizsgáltassam meg a szívemet is”.

Súlyos szívproblémákkal küzdött

Szombathy Gyulának semmilyen tünete nem utalt arra, hogy baj lenne a szívével. A vizsgálati eredmények azonban mást mutattak. Két koszorúere teljesen el volt záródva, az orvos azt mondta neki, ha most nem megy el a vizsgálatra, akkor bármikor meghalhatott volna. A színészt megműtötték, ezután sztrókot kapott.

Nem tudott járni és beszélni

„Már csak álmodok a színpadról, de azt rendszeresen. Álmomban keresem a szövegkönyvet, és keresem a helyem. De ez a valóságban is így volt. Egy hónapig voltam kórházban, Füredről Zircre szállítottak, hogy erőre kapjak. Erőre kapjak és újra megtanuljak élni. Ezt nem tudom másként mondani, mert akinek a beszéd és a mozgás volt az élete, az szinte tetszhalottnak érezhette magát mindkettő elvesztése után” – mondta a színész.

A sztrók rombolásának

A sztrók rombolásának nyomait ma is érzi. Sokáig nehezére esett kimondani a szavakat is. „Tudtam, mit akarok mondani, de nem ment. A járás pedig… Nos, bottal most már bátrabban megyek. Rehabilitációra szorulok. Korábban logopédus foglalkozott velem, most pedig heti két alkalommal az egykori kiváló kézilabdázó, Bartalos Béla felesége segít a saját balatonalmádi rendelőjükben különböző gépekkel és sok-sok odafigyeléssel, hogy újra megtanuljak járni”.

Felesége ápolja

„A bal oldalam és a lelkem sérült bele az életben maradásért folytatott harcba. De várom a karácsonyt az én csodálatos feleségem mellett, aki folyamatosan vigyáz rám. Már csak miatta sem adhatom fel”.

Pályafutása

A Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1964–1968 között Simon Zsuzsa osztályában. A szolnoki Szigligeti Színházhoz került 1968–1974 között. 1974–1992 között a budapesti Vígszínház tagja. 1992-től szabadfoglalkozású lett, illetve részt vett a soproni Petőfi Színház megalapításában, majd évekig játszott is a teátrumban. 2000–2012 között a Radnóti Miklós Színház tagja. 2012–2015 között a Thália Színház művésze, azután csak szerepekre szerződött. 2017 februárjában visszavonult a színjátszástól. 2019-ben újra láthatták a nézők a színpadon a veszprémi Petőfi Színház Tartuffe elődadásában. 2020-ban kapta meg a Kossuth-díjat.

Sok művész él a Balatonon

Korábban a Balatonkörnyeke.hu arról, hogy Kovács P. József egykori bemondó is Tihanyba költözött, miután kiderült, hogy súlyos beteg. Cserhalmi György is a rákbetegsége után Kékkúton él és Haumann Péter is élete utolsó éveit a Balaton partján töltötte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szombathy Gyula – Forrás: BPK montázs

Exit mobile version