Site icon BudaPestkörnyéke.hu

“Nagy Bálint olyan buta, mint egy darab papírgalacsin” – állítja az Orbán-kormány közlekedési államtitkáráról Bálint Natália operaénekes, Lázár János emberének Vitézy is beszólt a HÉV-balhé miatt

Napok óta a HÉV-járatritkítástól hangos a magyar sajtó, a közlekedési miniszter, Lázár János már kirúgta a MÁV-HÉV vezérigazgatóját is, de a közlekedési államtitkár eddig nem szólalt meg, mintha nem is létezne, pedig hozzá tartozik Magyarország teljes közlekedése. Az államtitkár 5 évig Keszthely fideszes polgármestere volt, onnét került ebbe a fontos pozícióba. Vitézy Dávid közben összehívta a főváros közlekedési szakbizottságát, mert szerinte a fővárosnak vissza kell vennie az államtól a HÉV-ek működtetését, hiszen szerinte a Lázár János felügyeletével működő MÁV-HÉV Zrt. képtelen ellátni a feladatát.

Buta, mint egy papírdarab

A HÉV-közlekedésért is felelős közlekedési államtitkárát, Nagy Bálintot jól ismeri a keszthelyi származású színművész és közéleti szereplő, Bálint Natália, aki ezt írta róla nemrég: “Nagy Bálint olyan buta, mint egy darab papírgalacsin. Úgy is fogjátok elpöckölni, ha valakinek menni kell….ahol Nagy Bálint megjelenik, ott garantált a katasztrófa. És miután láttuk, mivé lett Keszthely az áldatlan tevékenysége nyomán, és látjuk, hogy közlekedési államtitkárként mit művel, vagy inkább mit nem művel, nem kötnék fogadásokat a dicső távozására a minisztériumból.” – írja róla Bálint Natália. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Politikai zavarkeltésről beszél az államtitkár

Az államtitkár eddig nem nagyon jelent meg a nyilvánosság előtt, a HÉV-járatritkítás balhé miatt most előkerült. Azt állítja, hogy politikai hátsó szándékból elkövetett zavarkeltés és álhírterjeszés az egész. “Jól szervezett akció volt az elejétől mostanáig, az álhír, az egyeztetés elhagyása, a nyilvánosság hergelése, a bizottságosdi, minden. Csakhogy a kiindulópont hamis volt, és erről papírunk is van: a HÉV menetrendjéhez nem kell és nem is fogunk hozzányúlni januártól. Vitézy azzal akarta kezdeni a fővárosi karrierjét, hogy megvédi a budapestieket egy senki által nem tervezett járatritkítástól. Nem sikerült a trükk, kiderült a hazugság.” – írja az Orbán-kormány közlekedési államtitkára.

Hónapok óta…

Vitézy Dávid, Nagy Bálint elődje így fogalmazott a közösségi oldalán: “Tisztelt Közlekedési Államtitkár úr! Hónapok óta nem is hallottunk felőled, a MÁV eddigi legnagyobb válságát mély hallgatással töltötted egész nyáron. Talán már el is felejtette a közvélemény, hogy Lázár Jánosnak van közlekedési államtitkára. Elég nehéz munka lehet, úgy tűnik annyiból áll, hogy téged dobnak be, amikor a főnököd már teljesen lejáratta magát.” – írja Vitézy.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kézivezérlés

A HÉV-járatritkítás balhé akkor pattant ki amikor a MÁV-HÉV Zrt. október elején hivatalos levelet küldött a BKK-nak, hogy a járatokat ritkítani szeretné. A teljes levél itt érhető el. “Mindenkinek, aki kicsit is rálát a MÁV működésére, teljesen világos, hogy mi történt itt. Lázár miniszter kézivezérlése és a kiváló megyebérletek nyomán bezuhant bevételek miatt elmaradtak a fővizsgák, összeomlott az alkatrészellátás, lecsökkent az üzemképes járművek száma, és aztán megírtátok ezt a levelet, hogy akkor jön a járatritkítás.” – írja Vitézy Dávid.

A budapestiek figyelni fognak

A Fidesz-LNP közös főpolgármester-jelöltje így folytatja: “Ha az a tervetek, hogy hivatalosan visszaléptek a járatritkítástól, elaltatjátok a közvéleményt, aztán majd “üzemzavar” címén mégis megvalósítjátok, szeretném előre jelezni: a budapestiek figyelni fognak, figyelni fogunk, ez a trükk nem fog működni.” – teszi hozzá Vitézy Dávid, aki nem sokkal ezelőtt egy videót is posztolt közösségi oldalán, ezt a cikkünk alján lehet megnézni.

Az Orbán-kormány 8 éve ígéri, hogy fejleszti a HÉV-et, de lázár még a terveket is törtölte

Ebben a videóban Vitézy egyértelműen elmondja, hogy amióta két éve Lázár János a közlekedési miniszter, semmi sem történt a HÉV-ek fejlesztése kapcsán, sőt minden korábbi tervet és projektet visszavont. Vitézy szerint a magyar állam nem tudja ellátni a legalapvetőbb közszolgáltatási feladatait azokon a HÉV-eken, amit 2016-ban azért vett át az Orbán-kormány a fővárostól, mert azt ígérték, hogy ezt fejleszteni fogják.

Lázár János, az Orbán-kormány minisztere leállított szinte minden fejlesztést

“A fejlesztésből nem lett semmi, Lázár János leállított mindent és most már az alapvető működtetés sem megy.” – szögezi le Vitézy Dávid a videóban. Azt is elmondta, hogy kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés közlekedési szakbizottságának rendkívüli összehívását hétfőre, hogy követeljék a HÉV-ek fejlesztését.

Vissza kell vennie a fővárosnak a HÉV-eket

Vitézy szerint a fővárosnak vissza kell vennie a HÉV-ek üzemeltetését, hiszen láthatóan az állam képtelen elvégezni ezt a feladatot, ráadásul arra is fel kell készülni, hogy az új CAF-típusú villamosokkal helyettesítsék a HÉV-eket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Középen Nagy Bálint közlekedési államtitkár, mögötte Vitézy Dávid a Fővárosi Közgyűlés képviselője és Lázár János miniszter. A fotó illusztráció, Adobe IA generatív mesterséges intelligencia felhasználásával készült.

Exit mobile version