A Pilis felől autóval ingázóknak egy régi vágya valósul meg, ugyanis elkezdődik a Budakalászt elkerülő út építése. Nem kell többet a HÉV-re sem várni, mert a sínek felett felüljáró is lesz.

Kihirdették a budakalászi közlekedésfejlesztés tervezői közbeszerzését, mely két részfeladatból áll. A budakalászi elkerülő út megtervezését az Uvaterv Zrt. végzi el 81,6 millió forintos szerződéses értéken. A pomázi iparterület jelenlegi bekötésének körforgalmi csomóponttá alakítását a Pro Urbe Kft. tervezi meg a 7,9 millió forintos szerződéses értéken. A feladat mindkét esetben a környezetvédelmi, engedélyezési, valamint kiviteli terv és tendertervek elkészítése – írja a magyarépítők.hu oldal.

Régóta tervezett beruházás valósul meg 

A budakalászi 108-as út a Szentendrére vezető 11-es főút és a Pilist Pilisszentkereszten keresztül átszelő 1111­-es út között épül meg.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az elkerülő út 34 év után a pilisi régióból Budapest felé tartó forgalomnak ad majd megoldást, miután a Pomáz felől érkezőket Budakalász kihagyásával tereli a 11-esre. 

Az elkerülő már 1985-ben bekerült a város rendezési tervei közé, ám csak nemrég kapott engedélyt és állami költségvetési forrást a megvalósításhoz.

Lesz felüljáró is a HÉV-vonalnál

A kétszer egy sávos út 2500 méter hosszú lesz, egy körforgalommal, két különszintű csomóponttal jön létre. Átvezetés létesül a 11-es főút felett, valamint a 1111-es út és a HÉV-vonal felett. Utóbbi jelentőségét az adja, hogy jelenleg az ezirányú forgalmat gyakran megakasztja a HÉV érkezésekor a sorompó.

A projektben az elkerülő végén egy különszintű csomópont jön létre a 11-es főúton. Ehhez kapcsolódva a 11-es főút mintegy 2,1 kilométeren bővítést kap.

Kiemelt kép: Illusztráció, az ürömi körforgalom a 10-es úton – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu