Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket” – Lázár János nem kímélte a MÁV vezetését, keményen odaszólt nekik

A MÁV vezetése arra kérte Lázár Jánost, hogy szerezzen forrást az 1-es vasúti főút helyreállítására a pénzügyminisztertől, az építési és közlekedési miniszter erre válaszul azonban alaposan helyretette a vezetőket.

Forrást kértek

A MÁV vezetése kedden fordult Lázár Jánoshoz azzal a kéréssel, hogy a pénzügyminisztertől szerezzen forrást az emíltett vasúti vonal helyreállítására, a miniszter azonban keményen odaszólt a vezetésnek miután meghallotta a felvetést. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sajtótájékoztatót tartott

Lázár János a napokban az M49-es gyorsforgalmi út fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatótt, pont ott, ahol amúgy augusztus 1-jével több vasúti mellékvonalat is bezártak.

Súlyos műszaki hiba

A miniszter a Szabad Európa kérdésére mondta el válaszul, hogy az 1-es vonalon, vagyis a Bécsbe tartó, Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon súlyos műszaki hiba akadályozza a közlekedést, emiatt pedig a műszaki egyetem jelenleg is felülvizsgálatot tart.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Azonnali intézkedés szükséges

A miniszter kiemelte nem lehet olyan helyzet, hogy a sebességpresszió miatt veszélybe kerül egyetlen utas is. Lázár János azt is hozzátette, azonnali intézkedésre kérte fel a MÁV-ot, hiszen, ha nem lépnek, akkor le kell zárni a vonalat, ami mind a személyszállítás, mind az áruszállítás tekintetében beláthatatlan következményekkel járna.

Lassították a forgalmat

Arról is beszélt, hogy a forgalmat most 140-ről 100 km/órára lassították, ha pedig gyorsan intézkednek, akkor a rend néhány hónapon belül helyreállhat, késlekedés esetén azonban pár hónapon belül 40 km/órára kellene a sebességet csökkenteni, ami azt is jelentené, hogy akár 30-40 perccel is növekedhet a Budapest-Hegyeshalom közötti útvonal.

Odaszólt a MÁV vezetésének

Lázár János egy ponton keményen odaszólt a MÁV vezetésének: „Arra szeretném kérni a sajtón keresztūl a MÁV vezetését, hogy ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a helyreállítást.”

Nem finomkodott

Továbbá közölte: „Aki egy nyolcszázmilliárd forintos tömegközlekedési kasszában nem találja meg a 32 milliárd forintot most, amivel majd később elszámolunk, az tegye le a lantot.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Megkezdődött a kampány: Lázár János olyat ígért a Budapest környékieknek, ami már van

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version