Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Negyven métert csúszott a járdán egy Audi, miután összeütközött egy másik autóval – Szinte mindent letarolt a 9. kerületi ütközés

Budapestkornyeke.hu/GK.

Az egyik érintett kocsi utasát a tűzoltóknak kellett kiszabadítania, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A rendőrség már vizsgálja az eset körülményeit.

Itt történt a baleset

Szombaton kora délután súlyos baleset történt a 9. kerületi Kvassay Jenő úton Csepel felé, a Hajóállomás utca utáni szakaszon. A fotókon látható, csúnyán összeroncsolódott Audi 80 tdi a Soroksári út felől nagy sebességgel érkezett, amikor a Hajóállomás utcai jelzőlámpás kereszteződéshez ért. Szemből, Csepel felől ugyanekkor egy Nissan Qashqai balra, a benzinkúthoz akart bekanyarodni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megijedt, majd elrántotta a kormányt

Azt a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése után fogja tudni a rendőrség megállapítani, kinek mutatott zöldet a lámpa, mindenesetre a Nissan bekanyarodott, a külső sávban érkező Audi vezetője ettől megijedt és jobbra rántotta a kormányt.

Miért nem fékezett a sofőr?

A gépkocsi a járdaszegélynek ütközött, majd felhajtott a jobb oldali járdára és kidöntött egy jelzőtáblát. A manőver közben az Audi vélhetően jobb első defektet kapott, de ez nem igazán indokolja, miért is nem fékezett a sofőr.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ismét súlyos sérülést akadályozott meg a biztonsági öv

Mintegy 40 métert haladt a járdán, még mindig elég nagy sebességgel, majd egy fém villanyoszlopnak rohant, amelyet ugyancsak félig kidöntött. Az Audit vezető férfi könnyebben sérült, mivel használta a biztonsági övét, így a kormányba épített légzsák kirobbant.

Kivágták a roncsból

Ő el tudta hagyni a járművet, azonban hölgy utasa, aki szintén be volt kötve (viszont ebben a régi típusban utas oldali légzsák még nem volt), beszorult a roncsba. Őt a kiérkező fővárosi hivatásos tűzoltók először a jobb első ajtó levágásával próbálták kiszabadítani, majd elvágták a B oszlopot, ahol a tetőlemezhez csatlakozott.

Súlyosan megsérült

Ezt követően kihajtották a jobb hátsó ajtót, végül hátradöntötték a sérült utas ülését, így tudták a súlyosan sérült nőt kiemelni és a mentőknek átadni, akik hordágyra fektették és szirénázva szállították őt kórházba. A Nissan eközben bekanyarodott a benzinkútra.

Teljesen lezárták a forgalmat

A benne utazó háromtagú család csak ott vette észre, hogy az Audi mögöttük az oszlopnak csapódott, onnét siettek a balesethez segíteni. A baleset miatt a Kvassay út Csepelre vezető oldalát a Hajóállomás utca után teljesen lezárták, a forgalmat a szembejövő oldalra terelték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A baleset látképe

A széttört autó

A tűzoltók kocsija

A félig kidöntött oszlop

Egy másik szemszögből

Totálkárosra tört az autó

Több ajtó is kiszakadt

A másik két kocsi

A műszaki mentés pillanatai

Egy kiszakadt ajtó

(Cikkünkben használt képeink forrása: BudaPestkörnyeke.hu/GK).

Exit mobile version