Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Nem hittem el” – üzlettársait és barátait is sokkolta TritonLife magánkórház alapítójának halála, még mindig nem lehet tudni, miért hunyt el a négygyermekes családapa

Amint arról beszámoltunk, szerdán edzés közben összeesett és meghalt TritonLife magánegészségügyi cég 43 éves alapítója és vezérigazgatója. Haraszti Péter halála sokkolta üzlettársát és barátját is. A kardiológus szerint akár életveszélyes is lehet kánikulában edzeni. 

Egészségesen élt 

„Nem hittem el. Nem hittem el” – mondta az RTL Híradónak Fábián Lajos, akivel együtt alapították az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi cégét, a TritonLife-ot, és az elmúlt 10 évben közösen építették a vállalatot. Azt mondta, Haraszti Péter egészségesen élt, rendszeresen sportolt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Egészségesen élt 

„Péterrel nagyon sokat kommunikáltunk, és együtt menedzseltünk olyan életmódprogramot, ami a táplálkozásra nagyon odafigyelt. Nem volt túlsúlyos, sokat mozgott. Egy dolgot nem tudunk kivédeni az üzleti életben, ebben a környezetben különösen, ami most körülvesz minket, ez pedig az a hatalmas negatív stressz nyomás, amit mindannyian máshogy kezelünk” – mondta Fábián Lajos. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Veszélyes edzeni a kánikulában 

A csatorna által megkérdezett kardiológus szerint a nyári melegben végzett edzés extra terhelést jelent a szívnek. „A szív túlterhelése ilyenkor többes, hiszen nem pusztán csak a hőtől akar megszabadulni, hanem a fizikai munkavégzést is el kell tudnia viselni. E kettős terhelés következtében olyan szimpatikus idegrendszeri túlhatások jelentkeznek, olyan mértékben növekszik a víz és elektrolit leadás, hogy ez extrém esetben súlyos ritmuszavar kiváltását okozhatja. Kamrai ritmuszavar, esetleg kamrafibrilláció beindulását is előidézheti, ami akár halálos is lehet” – fogalmazott Dr. Ofner Péter, aki szerint edzést szabadban reggel és késő este, vagy lehűtött teremben érdemes végezni nyáron.

Haraszti Péter pályája 

Haraszti Péter mérnök menedzseri diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte 2005-ben. Pályafutását a Toyota Motor Hungáriánál kezdte, majd 2018-ban megalapította saját egészségügyi cégét, a MedAlliance Holdingot, amelyből később a TritonLife országos magánegészségügyi hálózat kinőtte magát.

Dinamikusan fejlődött 

A TritonLife az elmúlt években dinamikusan fejlődött, több kórházat, járóbeteg-ellátót, diagnosztikai központot és laborhálózatot is működtetett országszerte. A cég célja az volt, hogy elérhető, minőségi egészségügyi szolgáltatásokat biztosítson minél több ember számára – magánúton, de rendszeresen együttműködve az állami ellátórendszerrel is.

A legnagyobb magánklinika lett

Haraszti Péter álma egy magas szakmai színvonalú, országos lefedettségű magánegészségügyi rendszer kiépítése volt. Ez lett a TritonLife, amely azóta Magyarország egyik legismertebb és legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatójává nőtte ki magát. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Haraszti Péter – Forrás: TritonLife.hu

Exit mobile version