Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Nem szeretnék én most önnel beszélgetni erről” – Novák Katalin még mindig nem tartja fontosnak, hogy elmondja, miért is adott kegyelmet egy pedofil bűnsegédjének

Novák Katalint szerdán egy dokumentumfilm-készítő szúrta ki a budapesti repülőtéren, miközben a repülőre várt. A volt köztársasági elnök gyermekeivel ment megtekinteni a Stuttgartban játszott Németország–Magyarország foci-Eb-csoportmeccset, a mérkőzés után várta meg a Telex újságírója. 

Nem akart beszélni 

Szerda este, amikor éppen távozott a stadionból, a Telexnek sikerült néhány kérdést feltenni Nováknak. A volt köztársasági elnök viszont elhárította az érdeklődést. Elmondása szerint ezúttal magánprogramon van a családdal, és szerinte amit a kegyelmi ügyről el kellett mondania, már megtette: „Nem szeretnék én most önnel beszélgetni erről” – fogalmazott a volt államfő.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Mindent elmondott

“Szerintem, amit erről mondanom kellett, azt elmondtam akkor, amikor lemondtam” – mondta Novák Katalin. Arra kérdésre, hogy valaha fog-e erről bővebben beszélni, azt mondta, hogy lehet, majd megismételte, hogy szerinte a lemondásakor minden kérdésre választ adott az üggyel kapcsolatban, „csak figyelmesen kell meghallgatni”.

Elnöki kegyelem

Mint ismert, Novák Katalin, tavaly áprilisban, elnöki kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. K. Endrét azért ítélték el, mert a gyermekotthon igazgatójának segített eltussolni a pedofil cselekményeket. K. Endre, az intézmény igazgatóhelyetteseként pénzt és cigarettát adott a nemi zaklatáson átesett nincstelen gyerekeknek. Ezt az embert részesítette elnöki kegyelemben Novák Katalin, mint utóbb kiderült, Balog Zoltán, református püspök kérésére. A pedofil igazgató miatt a gyermekotthon egyik lakója öngyilkos lett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Lemondott Novák Katalin

Novák Katalin kegyelmi ügye csak idén februárban került nyilvánosságra, miután a 444.hu beszámolt róla. A köztársasági elnök napokig hallgatott, majd egy nyilvános eseményen, újságírói kérdésre azt mondta, elutasítja a pedofíliát és soha nem adna kegyelmet egy érintettnek. Több tüntetésen is követelték a köztársasági elnök lemondását, aki megszakította Közel-Keleti útját és egy rövid beszédben lemondott. A beszéd elhagzása után néhány perccel, Varga Judit közösségi oldalán jelentette be, hogy visszavonul a közélettől és lemond a Fidesz EP listavezetői pozíciójáról.  

Megszólalt Balog Zoltán 

Amint arról beszámoltunk, Balog Zoltán, a kegyelmi ügy után közel fél évvel interjú adott a 777blog.hu-nak. A református püspök elismerte, hogy K. Endre felesége kereste őt meg, majd irodájában fogadta a K. házaspárt. Balog állítása szerint K-ék olyan dokumentumokat mutattak neki, amelyek meggyőzték őt arról, hogy a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója ártatlanul lett elítélve. 

Személyesen járt közben Nováknál 

Majd Novák Katalinnak azt javasolta, hogy érdemes lenne kegyelmet adni ebben az ügyben. Balog szerint senkit nem ért hátrány, míg nem derült ki, a kegyelmi ügy, a bántalmazott gyerekeket pedig főleg nem, hiszen már túl vannak a történeten. 

300 milliót költött rá az állam 

A napokban derült ki, hogy hiába lépett hivatalba még márciusban Sulyok Tamás, ennek ellenére még mindig nem költözött be az államfők számára fenntartott Béla király úti rezidenciába. Ugyanis a bukott államfő még mindig ezt az ingatlant használja. Novák Katalin hivatalba lépése után közel 300 millió forintért újítatta fel a magyar állam a Béla király úti villát. A rezidencián található egy hangszigetelt zeneszoba, amihez tartozik egy függesztett kazettás álmennyezet is. Sminkszoba is van az ingatlanban, a mozihelyiséget pedig az alagsorban alakították ki. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) bemutatott részletes berendezéslistából kiderült, hogy az eszközökre fordított 35 millióból 8,1 millió forint jutott a mozi- és a sminkszoba berendezési tárgyaira.

1 milliós kanapék

A kimutatás szerint két beépített mélysugárzóra 671 ezer forintot költöttek, a 3 beépített hangfalra 1,9 millió forintot, további négy beépített hangfalra 958 ezer forintot, míg egy hangáteresztő vetítővászonra 2,46 millió forintot. A végerősítő 480 ezer forintba került, de költöttek a rendelkezésre álló pénzből kanapékra (4 darab 960 ezer forintért), tükörre, babzsákra és szőnyegre is.

Milliós étkező

Az ingatlanban egy bográcsállvány 312 ezer forintba fájt, de borhűtőt is vásároltak 290 ezer forintért, zöldséghűtőt pedig 720 ezerért. A villában van egy komód is 1,6 millióért, míg könyves szekrényre 2,6 millió forintot költöttek. Az étkezőbe a magyar állam egy bruttó 2,1 millió forintba kerülő étkezőasztalt szerzett be, az ahhoz tartozó 10 darab székkel, amiket 3,4 millióért vásároltak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Novák Katalin

Exit mobile version