Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Nem tudták megmenteni az életét, nekem akkor, ott megszakadt a szívem…” – Orvosi műhiba miatt halt meg a mulatós énekesnő ötéves kisfia

A munkába menekül a mulatós énekesnő, akinek ötéves kisfia alig egy hónapja örökre lehunyta szemét. Az édesanya szerint ma is élne a kisfiú, ha másik orvoshoz kerülnek.

Mindig megvárta

Mulatós Kata szerint kitéptek egy darabot a szívéből és az ott maradt űrt soha, semmi sem tudja betölteni. Pedig Miki volt a legféltettebb kincse, aki egy orvosi műhiba miatt kiskora óta ágyban fekvő beteg volt. De az édesanyja mindent megtett érte, amit kisfia úgy hálált meg, hogy sosem aludt el addig, míg a fellépésekről haza nem ért. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egyedülálló szülő

Mulatós Kata öt gyermek édesanyja, nem úgy tervezte, hogy egyedül neveli majd őket. Ám mégis úgy alakult, és az énekesnő egyedülálló szülőként is megállta a helyét. Öt évvel ezelőtt megszületett Mikike, az imádnivaló kisfiú.

Hirtelen beteg lett

Kata végtelenül boldog volt a babával, de aztán egy orvosi műhiba miatt az egészséges gyermekből sérült, ágyban fekvő beteg lett – írja a Blikk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egészségesen született

„2018-ban egy végig problémamentes várandósság után, teljesen egészségesen született meg Miki fiam. Aztán egy orvosi hiba történt, szonda, gégemetszés… Az én drága lelkem állapota nem javult, haza is küldtek bennünket, hogy nem fogja megélni a másnapot” – sóhajtott nagyot az énekesnő.

Folyamatosan figyeltek rá

Majd folytatta: „Sokkot kaptam, de nem adtam fel és egészen egy hónappal ezelőttig, ha ágyhoz kötve is, de velünk volt a gyermekem! Igaz, 24 órás felügyeletre szorult és csak párnákkal megtámasztva tudott ülni, de így is boldog volt. A legidősebb fiammal együtt mindent megtettünk, sokszor erőnkön felül, ezért is vállaltam el minden fellépést, mert szerettem volna neki mindent megadni… „

Nem ment ki az ügyelet

„Sosem aludt el este addig, amíg haza nem értem egy-egy fellépésről. Most is előttem van az arca, ahogy felragyogott, amikor aztán beléptem az ajtón.” Aztán pár héttel ezelőtt, a mosolygós kisfiúnak fájni kezdett a torka. Kata hiába hívta az ügyeletet, nem mentek ki.

Nem tudták megmenteni

„Végül én vittem be a kórházba, ahol kiderült, kezdődő tüdőgyulladása van, de akkor már olyan állapotban volt, hogy négyszer visszahozták ugyan, de nem tudták megmenteni az életét és nekem akkor, ott megszakadt a szívem…”

Nem segített az orvos

„Ha az orvos felír neki elsőre antibiotikumot, akkor ma is élne! Azt üzenem az összes anyukának, nagyon vigyázzanak a gyermekeikre és figyeljenek oda, ha beteg, milyen orvoshoz viszik…!” – mondta az énekesnő.

Munkába menekül

„Nem tudom ezt feldolgozni, nem tudok másra gondolni! Munkába menekülök, de sokan ezért is bántanak, hogy hogy tudok így fellépni, énekelni, szórakoztatni az embereket? Hát úgy, hogy a többi gyermekemnek azért szüksége van rám, közhely, de az élet nem áll meg” – mondta a gyászoló édesanya. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mulatós Kata fellépése:

Kiemelt kép forrása: Mulatós Kata Facebook oldala

Exit mobile version