Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Nem veszélyes a társadalomra, ha leöntik a budapesti Horthy-szobrot

A vád szerint egy negyvenes éveiben járó nő a Szabadság téren, Horthy Miklós mellszobrát rongálta meg vörös színű festékkel. A bíróság a vádlottat felmentette, a döntés ellen az ügyészség fellebbezéssel élt.

Zománcfesték

Az eset 2020. július 3-án történt. Az budapesti Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templomnál lévő Horthy Miklós mellszoborhoz odament egy nő és azt vörös színű zománcfestékkel leöntötte.

A kár mértéke

A vádlott a szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban összesen csaknem 80 ezer forint kárt okozott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Felmentett nő

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás miatt nyújtott be vádiratot. A kerületi ügyészség pénzbüntest kért, de a Pesti Központi Kerületi Bíróság az előkészítő ülés után a nőt felmentette.

Politikai véleménynyilvánítás

A bíróság álláspontja szerint belefér a politikai véleménynyilvánításba és nem veszélyes a társadalomra a cselekmény, ha egy szobrot festékkel leöntenek.

Fellebbezés

Az ítélet ellen a kerületi ügyészség fellebbezéssel élt. Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott túllépte a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit.

A radikális jobboldal van a háttérben

A rongálást akkor Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke jelentette be, aki egy fotót is posztolt az összefestékezett szoborról a Facebook-oldalán, szerinte egy biciklis nő volt az ismeretlen elkövető.

Ellenezték a szobrot

Horthy Miklós szobrát 2013-ban avatták fel  a Hazatérés temploma előterében az akkor még nemzeti radikális Jobbik kezdeményezésére – írta az Index. A szoborállítást többek között Rogán Antal akkori belvárosi polgármester is ellenezte Horthynak a zsidótörvények elfogadásában, illetve a holokausztban játszott szerepe miatt. A mellszobrot azért is állították fel a templom előterében, mert közterületen nem kapott volna engedélyt.

A szegedi egyetem könyvtárának ismertetője Horthy Miklósról

A proletárdiktatúrát követően 1920. március 1-től 1944. október 15-ig Magyarország kormányzója. Külpolitikájának alapvető célkitűzése a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ennek érdekében kereste a szövetséget Német- és Olaszországgal is. Bár Hitlerrel kölcsönösen nem szerették egymást, nem látott más utat a magyar érdekek érvényesítésére, mint a németek mellett való fegyveres beavatkozást.

Vesztes háború

A belpolitikájában mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesektől tartózkodó Horthy miután 1944. október 15-i kiugrási kísérlete nem sikerült, a hatalmat átadta Szálasi Ferencnek. Ezután a németek, a háborút követően pedig az amerikaiak fogságába került. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki. Portugáliában halt meg, 1957-ben. 1993-ban Kenderesen újratemették.

A címlapfotó Novák Előd Facebook-oldaláról származik

Exit mobile version