Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte K. Endre kegyelmét

Több mint két év után először nyilatkozott érdemben a kegyelmi ügyről Schanda Tamás, aki Novák Katalin volt köztársasági elnök kabinetfőnöke volt 2022 és 2024 között. A 24.hu kérdéseire megerősítette, hogy Balog Zoltán intenzíven lobbizott K. Endre kegyelméért, a kabinetfőnököt is többször győzködte arról, hogy a bicskei igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték el.

Hibás döntés született 

„Mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat K. Endre ügyében. A pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi döntések elnöki aláírásakor jelen voltam, miután az Elnök elfogadta Balog Zoltán – mint az ügyet és az érintett személyt ismerő – meggyőződését, hogy K. Endre igazságtalan büntetésben részesült. Álláspontom szerint hiba volt, hogy a pápalátogatás miatti időnyomás okán nem jártuk még jobban körbe az ügyet, nem volt elég tér a vélemények ütköztetésére” – írta Schanda a lapnak. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nyomatékosan kérte 

„A kegyelmi kérvényekkel kapcsolatos döntés – mint egy régi felségjog mai megnyilvánulása – a köztársasági elnök diszkrecionális jogkörébe tartozik. Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan. Balog Zoltán ezt számomra is többször jelezte” – írta a 24.hu-nak Schanda Tamás, aki Novák Katalin államfő kabinetfőnöke volt 2022 és 2024 között.

 

 

Senki nem javasolta a kegyemet 

Schanda Tamás azt is megerősítette, hogy Varga Judit javaslatával egyezően Novák Katalinnak sem ő, sem a kegyelmi ügyekkel foglalkozó hivatali részleg nem ajánlotta K. Endre ügyében a kegyelmet. Arról, hogy miért készült kétféle verzió az aláírásra, azt írta, hogy „a feladatom az volt, hogy amikor a javaslatunkkal ellentétes tanácsadói vélemény is érkezik, akkor az elnök mérlegelési helyzetbe kerüljön, ezért készült két változat.”

Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vizsgálóbizottságot állítanak fel 

Novák Katalin a mai napig nem adott magyarázatot arra, miért adott kegyelmet K. Endrének. Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője szerdán jelentette be, hogy a kegyelmi ügy felelőseinek feltárására parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik. Magyar Péter péntek reggel felszólította Novák Katalint, hogy „valljon színt, hogy az Orbán család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet” K. Endrének.

Előzmények

A kegyelmi ügy 2024. február 2-án kiderült ki, miután Novák Katalin akkori államfő elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének, a sz.xuális bűncselekményekért elítélt pedofil igazgató segítőjének. A férfit ezért ítélték el, mert arra kényszerítette az akkori igazgató által sz.xuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza a vallomását.

Ketten is lemondtak 

444.hu cikke után pár nappal Novák Katalin lemondott, Varga Judit, akkor igazságügyi miniszter, aki ugyan nem támogatta a kegyelem megadását, utána mégis ellenjegyzete, visszavonult a közélettől. Novák Katalint többször kérdezték a kegyelmi botrányról, soha nem indokolta meg, hogy miért írta alá a kérelmet.  A botrány kirobbanása után lépett színre Magyar Péter, aki bejelentette, hogy kilép a NER-ből. Gyakorlatilag ekkor indult el politikai karriere. Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben megnyerik a választást, nyilvánosságra hozzák a bicskei-ügy részleteit. A miniszterelnök kedd délután tartott sajtótájékoztatót, amelyen részletesen beszámolt a dokumentumokban foglaltakról. Novák Katalin a mai napig nem adott magyarázatot arra, miért adott kegyelmet K. Endrének. Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője szerdán jelentette be, hogy a kegyelmi ügy felelőseinek feltárására parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik. Magyar Péter péntek reggel felszólította Novák Katalint, hogy „valljon színt, hogy az Orbán család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet” K. Endrének. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: Balog Zoltán megáldja Novák Katalint – Forrás: MTI

Exit mobile version