Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Novák Katalin teljesen kiborult, amikor egy budai kávézó előtt kérdezni szerette volna az újságíró: szerinte a magyar média inkorrektül viselkedik vele

Budapest, 2022. május 14. Novák Katalin köztársasági elnök az ünnepélyes beiktatásán a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten 2022. május 14-én. Mögötte Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. MTI/Bruzák Noémi

Egy budai kávézóban futott össze a 444.hu újságírója Novák Katalinnal. A volt köztársasági elnöktől a lap munkatársa azt szerette volna megkérdezni, hogy miért kapott kegyelmet tavaly áprilisban K. Endre, a bicskei pedofil-ügy segédje. Novák Katalin meglehetősen indulatosan válaszolt a kérdésekre. 

Elkapták Novák Katalint 

Novák Katalin, péntek délután egy budai kávézóba igyekezett, amikor a 444.hu újságírója egy interjút kért tőle. A volt köztársasági elnök indulatosan azt mondta: “a magyar médiának nem érzek nagy késztetést, hogy interjút adjak”. A lap munkatársa megkérdezte a volt köztársasági elnököt, hogy mire gondol pontosan. Novák Katalin erre annyit mondott, hogy “úgy érzem, hogy inkorrekten viselkedtek számos ponton”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Nem örült az újságírónak 

Ezek után Novák Katalin rossz néven vette, hogy az újságíró a nyúlfarknyi beszélgetést rögzítette, majd ismét kijelentette, hogy nem viselkedik vele korrektül a média. Majd sarkon fordult és bement a budai kávézóba. Tehát Novák Katalin még mindig nem tartja fontosnak, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre, az az ember, aki a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának segített eltusolni a mocskos ügyeit. 

Pedofil-botrány

A kegyelmi botrányt a 444.hu robbantotta ki februárban, akkor derült ki, hogy az azóta már lemondott köztársasági elnök tavaly áprilisban, a pápalátogatásra hivatkozva, kegyelemet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének. K. Endre azért került börtönbe, mert a gyermekotthon vezetője több bentlakót molesztált, mi több, nemi kapcsolatot létesített a nehéz sorsú fiúkkal. Az igazgató közel 10 évig folytatta büntetlenül a mocskos ügyeit. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Zsarolta a feljelentőket

A botrány akkor robbant ki, amikor az egyik évekig molesztált fiú öngyilkos lett és két társa feljelentést tett. K. Endre úgy került az ügybe, hogy az intézmény igazgató-helyetteseként zsarolta a feljelentőket és a tanúkat, hogy vonják vissza vallomásukat. 

Balog tanácsára adott kegyelmet

Novák Katalin pedig ennek az embernek adott kegyelmet. Mint utóbb kiderült, Balog Zoltán, református püspök közbenjárására írta alá a K. Endre kegyelmi kérvényét. A lelkész, aki Orbán Viktor lelki vezetője is, a kegyelmi botrány után azt mondta, hogy K. Endre felesége kereste meg őt azzal, hogy férjét ártatlanul ítélték el, ezért kérte Balog közbenjárását. Balog pedig elhitte, hogy a bíróság téves döntést hozott és emiatt fordult a köztársasági elnökhöz, aki megfogadta tanácsát és kegyelembe részesített a bicskei pedofil-ügy segítőjét. 

Lemondott Novák

Novák Katalin, a kegyelmi ügy kirobbanása után pár nappal lemondott, lemondó beszédében azonban nem indokolta meg, hogy mi vezetett a döntéséhez. És azóta sem adott erre választ. Pedig nemcsak a társadalom többsége, hanem a fideszes politikusok is kíváncsiak lennének. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A politikusok is választ várnak 

Menczer Tamás, Semjén Zsolt és Lázár János is többször nyilvánosan elmondták, hogy kíváncsiak lennének, mi vezetett Novák Katalin döntéséhez. A közlekedési miniszter pár hete Tihanyban azt mondta, hogy a “Novák-ügy” mai napig egy gennyes seb a Fidesz testén, ami nem lett kellően kezelve. Novák Katalinnak egyébként élete végéig jár a havi 5 millió forint, az ingyenes lakhatás, titikárság, sofőr és bejárónő. Mindezt az adófizetők állják. A bukott köztársasági elnök kirohanását ezen a linken tudod megnézni.

Kiemelt kép:

Exit mobile version