Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Nyárra talán elérhető lesz a tömeges nyájimmunitás” – Szlávik szerint már csak pár hónapot kell kibírni

Szlávik János azt mondta, ha az oltásokat ütemezetten, rendben be tudják adni, akkor nyárra már elérhetjük a nyájimmunitást. Ehhez persze az is kell, hogy az emberek minél szélesebb körben regisztráljanak az oltásra.

Ennyi oltásra van szükség

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője arról nyilatkozott szombaton a közmédiának, hogy szerinte az oltások ütemezett beadásával már nyárra elérheti az ország a tömeges nyájimmunitást. Szlávik János szerint ehhez egészen pontosan az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka be legyen oltva. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Javulnak az adatok

Az infektológus szerint a több mint 2,5 millió beoltott embernek már van hatása a járványra, de ezzel a számmal még mindig messze vagyunk a teljes védelemtől. A folyamatos oltást helyeselte, ugyanakkor megjegyezte, hogy ezzel most nem fognak drámaian visszaesni az új fertőzési számok, de valamelyest persze javulni fognak majd az adatok.

Oltani kell

A szakember arra a tendenciára is felhívta a figyelmet, amely látszik más országokban is, hogy egy idő után alább hagy az oltási hajlandóság. Szerinte ezen oltásra buzdító kampányokkal lehet segíteni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Minél több a beoltott, annál jobb

Szlávik János azt is hangsúlyozta, hogy jelen helyzetben arra kell törekedni, hogy minél több ember megkaphassa a vakcináját, ezzel megerősítve bennük az oltóanyagok hatékonyságát. Az oltások beadatására szerinte azért is van nagy szükség, mert csak a védelem növelésével lehet feloldani a korlátozó intézkedéseket. „Amíg bizonyos szabályokat továbbra is be kell tartani, az emberek nem érezhetik magukat szabadnak” – mondta.

Közel a 3 millió beoltotthoz

A legfrissebb koronavírusszámok szerint 2 760 938 főt oltottak be Magyarországon, közülük pedig 1 171 475-en már a második oltásukat is megkapták. Mivel nemrég beadták a 2,5 milliomodik vakcinát, ezért a kormány a korlátozások enyhítéséről döntött. Kinyithattak az üzletek és a szolgáltatások, valamint a kijárási tilalom kezdete is kitolódott este 10 órára. Ha nő az oltottak száma, és elérjük a 3 milliós határt, akkor a kormány újabb enyhítésekről dönthet.

Ritka mellékhatása van az AstraZenecának

Az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban kitért arra is, hogy az Európai Gyógyszerügynökség valóban azon az állásponton van, miszerint az AstraZeneca valóban okozhat vérrögképződést, de ezek ritka esetek voltak a beadott oltások számához viszonyítva. Kiemelte, hogy ő továbbra is ajánlja ezt a vakcinát is, mert annak előnyei jócskán meghaladják hátrányait.

Hat vakcinával oltunk

Jelezte, hogy a jövő héttől Magyarországon már egy új oltás is elérhető lesz, mégpedig a Janssen cég koronavírus elleni vakcinája. Ezzel az oltóanyaggal már hat védőoltás áll rendelkezésre az országban a koronavírus-járvány elleni harcban.

Folyamatos az oltás

Szlávik arról is beszámolt, amit a hivatalos statisztikák is mutatnak, hogy folyamatosan zajlik az oltás: most az időseket, a krónikus betegeket, a kritikus infrastruktúrában és a köznevelésben dolgozókat, valamint a pedagógusokat oltják. Utóbbiakkal kapcsolatban reméli, hogy minél többen éltek a soron kívüli oltási lehetőséggel.

Fiatalok is lebetegednek

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a brit vírusvariáns miatt nagyon sokan betegednek meg, és többen kerülnek be a kórházakba a 30-40 éves fiatalok közül is. Ez szerinte azt mutatja, hogy a fiataloknak is kérniük kell az oltást, mivel ők is veszélyben vannak a vírussal szemben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szlávik János – Forrás: TV2

Exit mobile version