Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Óriási összeget költene kormányzati autók vásárlására az állam, a fél négyes metró megépíthető lenne belőle

Három részben 18500 jármű vásárlására írt ki központosított, meghívásos közbeszerzést az állami közbeszerzéseket intéző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság.

Szemmel látható összeg

A beszerzésre összesen nettó 150, bruttó 190 milliárd forintot költene az állam, ami, ahogy a portál megjegyzi, nagyjából annyi, amennyivel Mészáros Lőrinc vagyona gyarapodott tavaly, és egy kicsit kevesebb, mint a 4-es metró beruházás fele – írja a hvg. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Innen várhatják az összeget

És ugyanannyi, mint amennyi extra bevételt a kormány az üzemanyagok jövedéki adójának emelésétől vár a jövő évi költségvetésből, így várhatóan ez lesz a kormány válasza, ha bárki megkérdezi, miből telik ilyen gigabeszerzésre, amikor éppen a kormány szerint is meg kell húzni a nadrágszíjat.

Általános feladatok

A 4 évre szóló keretmegállapodás alapján a kormány bruttó 76,2 milliárd forintért venne a 7500 db személy- és haszongépjárművet általános kormányzati feladatokra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mindenkinek új autója lesz

Ugyanennyiért még egyszer 7500 darabot a rendvédelmi, honvédelmi és más készenléti szervek számára, és bruttó 38,1 milliárd forint értékben 3500 db tisztán elektromos autót, szintén általános kormányzati felhasználásra, az önálló költségvetési szervek számára.

Szervízelés is benne van

A tender nemcsak az autók beszerzésére, de a kapcsolódó szolgáltatásokra, így forgalomba- és üzembe helyezésre, szervizelésre vonatkozik.

Változtatni kellett a jövedéki törvényen

Azt már az év elején megírtuk, hogy emelkedni fog a 2024-es adócsomaggal az üzemanyagok jövedéki adója. Akkor ki is derült, hogy a benzin és a gázolaj esetében is körülbelül 30 forinttal nő literenként a jövedéki adó.

A minimum alatt volt az üzemanyagok jövedéki adója

Idehaza évek óta az uniós minimum alatt volt az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó. Az Európai Unió nyomására a magyar kormány beadta a derekát, és emeli az adó mértékét. Az új, üzemanyagokra vonatkozó jövedéki adó az uniós előírásokhoz fog igazodni jövő év január elsejétől.

Kiderült, milyen árfolyamot vettek figyelembe

Izer Norbert elmondta a Magyar Nemzet számára, hogy az Európai Unió hivatalos lapjában kihirdetett euró/forint árfolyamot lehetett alapul venni. Így tehát a 2022. október 3-i hivatalos jegyzést tudta figyelembe venni a kormány. Akkor 424,86 forint/euró volt az árfolyam.

Eldőlt az is, hogy a kereskedelmi gázolaj adómértéke is változni fog

A kereskedelmi gázolaj adómértékét ugyancsak szükséges korrigálni. Azt is hozzá kell igazítani az unió által előírt adóminimumhoz. Kiderült, hogy a mezőgazdasági gázolaj adó-visszatérítését növelni kell a változatlan adóteher biztosításához.

Egyszerűsödik a gépjárműadó

Van azonban jó h ír is, mégpedig az, hogy évi két alkalom helyett immáron csak egyszer kell majd gépjárműadót fizetni. Ez 3,5 millió magánszemélyt, vállalkozást és céget érint. Aki nem tudja egy összegben megfizetni az adót, az öt havi részletben is megteheti.

A munkába járás költségeinek megtérítéséről is beszélt Izer Norbert

Kilométerenként legfeljebb harminc forint összegben adómentesen térítheti meg a munkáltató az alkalmazottai munkába járásának költségét. Ennek feltétele, hogy a munkavállaló más településről járjon be nap mint nap dolgozni, vagy pedig időszakosan állandó lakhelyére kell, hogy hazautazzon. Ez a szabály változatlan formában fog beépülni az szja-törvénybe. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version