Szóltak, hogy jönni fog a viharos szél, hajnali két óra körül meg is érkezett Budapestre és környékére. Több helyen fákat csavart ki, felsővezetékeket szakított le, kukákat borított fel. A forgalmi torlódások alakulnak a bevezető utakon, a hatvani vonalon késésekre kell számítani, hétfő reggel 7-kor továbbra is 2. fokú vészjelzés van érvényben az erős szél miatt a főváros térségében.
Az M0-s autóút déli szakaszán, az M1-es autópálya felé a Soroksári Duna-hídnál korábban egy műszaki hibás nyerges vontató vesztegelt. A 21-es km-nél most már mindkét sáv járható, a szerelvényt elvontatták. Ennek ellenére továbbra is torlódásra készüljenek az M5-ös felől érkezők.
A 33-as főúton, Besenyőtelek és Poroszló között egy fa dőlt az útra. A 18-as km-nél lezárták a főutat. Kerülni mindkét irányból Kömlő felé lehetséges.
Élénk a forgalom a Budapest környéki bevezető utakon. Araszolásra kell számítaniuk az autósoknak az M3-as autópályán Bagnál és a bevezető szakaszon, a 10-es főúton a solymári körforgalomnál. Lassú a haladás a 11-es főúton Leányfalu és Szentendre térségében, valamint a Csepel-sziget útjain.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hatvan és Tura között egy tehervonat áramszedője és a vezeték tartószerkezete megrongálódott. A vonatok egy vágányon közlekednek. A Budapest-Hatvan és a Budapest-Nagykáta vonalon 80 km/órás sebességkorlátozással közlekednek a vonatok, a viharos erejű széllökések miatt. A menetidő a két elővárosi vonalon meghosszabbodhat.
A Vác-Békéscsaba vonaltól nyugatra jellemzően erős a légmozgás, viszont Sopron térségében, a Balaton nyugati medencéjében, illetve a Kiskunság északi felén és a Nagykunság területén erősebb széllökéseket is mértek. A délnyugati határ menti területeken és az északkeleti országrészben nagyrészt gyenge a légmozgás vagy szélcsend van, de az Északi-középhegységben élénkebb széllökések is előfordulnak. A hőmérséklet +2 és +14 fok között változik, a leghidegebbet a Mátrában mérték.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Facebook/Balesetinfo