Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Rejtélyes haláleset az autópályán: férfiholttestet találtak egy darabokra szakadt autóban – helyszíni fotókkal!

Egyelőre nem tudni mi történhetett, de egy szinte felismerhetetlenségig összetört autót találtak szombaton az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán.

Autópályán történt a baleset

Egy férfi holttestét találták meg egy összetört autóban az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 18. kilométernél, az úttest mellett – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egy 43 éves férfi halt meg

A rendőrök közölték, hogy a balesetben egy 43 éves férfi vesztette életét. A helyszíni szemle sokáig tartott, az útszakaszon a külső forgalmi sávot lezárták, a forgalom a belső sávban folyamatosan haladt.

Szétszakadt az autó

A helyszínen készült fotókon is jól látszik, hogy az autó súlyosan összeroncsolódott. Az autó karosszériájának egy elemét pedig a helyszíntől távolabb találták meg, ami arra enged következtetni, hogy nagy erejű ütközés történhetett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A leszakadt karosszériaelem

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Halálos baleset Bács-Kiskunban

Amint azt a Kékvillogó is megírta, egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy villanyoszlopnak ütközött az 5411-es számú út 8-as kilométerénél, Bács-Kiskun vármegyében. A járművezető, egy 24 éves nő kirepült a kocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Budapest 23. kerületében két autó karambolozott

Összeütközött két gépkocsi a 23. kerületben, a Bevásárló utca körforgalmánál. A forgalmi akadályt okozó járművek balesetéhez a fővárosi hivatásos tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek, közölte a Katasztrófavédelem.

Ráfutásos baleset az M1-esen

Ráfutásos balesetet szenvedett két gépkocsi az M1-es autópálya 19-es kilométerszelvényénél, Biatorbágy térségében, a Győr felé vezető oldalon.

Kigyulladt az egyik jármű

Az ütközés következtében az egyik jármű kigyulladt, a tüzet a törökbálinti hivatásos tűzoltók oltották el egy vízsugárral. A beavatkozás idejére lezárták a külső sávot, a forgalom két sávon haladt az érintett útszakaszon.

Az M3-ason kamionba hajtott egy autó

Egy kamion hátuljába hajtott egy személyautó az M3-as autópálya 186-os kilométerszelvényénél, az M35-ös autópálya csomópontjánál, Görbeháza térségében, a Nyíregyháza felé vezető irányban.

Jöttek a tűzoltók

A tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították, majd eltávolítják a sztrádáról a kisebb járművet. A baleset miatt a két belső sávon forgalmi akadály alakult ki, a személyautó pályáról eltávolításának idejére azonban lezárták az érintett útszakaszt, közölte szintén a katasztrófavédelem.

Baleset az M7-esen

Két gépkocsi ütközött össze az M7-es autópálya 69-es kilométerszelvényénél, Szabadbattyán térségében, a Siófok felé vezető irányban. A járművekben összesen négyen utaztak. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol forgalmi akadály alakult ki a baleset miatt. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: összetört autó az M5-ösnél – fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Exit mobile version