Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Rendőrök is csatlakoztak a kihíváshoz: az egyenruhások egész Budapestet körbetáncolták – videó

Sárkányölő Szent György napján, azaz a Rendőrség napján osztották meg a közönséggel a táncos videójukat a Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai. A zenés-táncos akciójukba beletették a szívüket, lelküket, a videót pedig küldik mindenkinek szeretettel.

Táncoltak a rendőrök

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Információs Portál elnevezésű Facebook-oldalra töltötték fel a rendőrök azt a videójukat, amelyben a közlekedésrendészeti munkatársaik megmutatták a tánctudásukat a nagyközönség előtt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csatlakoztak a Jerusalema kihíváshoz

A rendőrséghez hasonlóan már több szervezet is csatlakozott az internet új őrületéhez, a Jerusalema kihíváshoz, amelyben egy dél-afrikai zenész, Master KG Jerusalema című számára kell táncolnia a résztvevőknek. Az internetes kihívás azért is vált olyan népszerűvé, mert a különböző szervezetek, csapatok ezzel tudják kifejezni a járvány idején az összetartozás erejét.

Bévések is táncoltak

A közlekedésrendészetnél dolgozók azt írták a bejegyzésükben, hogy a Büntetés-végrehajtásnál tevékenykedő kollégáik után ők is csatlakoztak a táncos kihíváshoz, mert ezzel szeretnék megmutatni mindenkinek a kék család összetartását és egységét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Így nézett ki a bévések tánca

52 rendőr vállalta be

A közlekedésrendészet szerint az új videóban 52 hivatásos rendőr szerepel, akik a szabadidejükben tanulták meg a koreográfiát. Megjegyzik, hogy a kihívás résztvevőit az egész rendőrség támogatta, karöltve a rendőrség fotósaival, videósaival és informatikusaival.

Budapesten forgattak

Mint írják, a forgatási helyszínnek Budapest legszebb utcáit és tereit választották, a tánc során pedig néhány néptánc lépést is sikerült becsempészniük a produkcióba. A tánc és a helyszínek önmagukért beszélnek.

Tűzoltók is táncoltak

A világot letaroló táncos kihíváshoz egyébként csatlakoztak a Pilisborosjenő Weindorf Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársai is, akik az idén 135 éves egyesületük fontosságára így hívták fel a figyelmet. A lánglovagok nem titkolt célja persze az emberek felvidítása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így táncoltak a tűzoltók

És íme a közlekedésrendészek tánca

Kiemelt kép: Részlet a rendőrség videójából

Exit mobile version