Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Rettenetes körülmények közt laknak a középiskolai kollégium diákjai, a szülők gyűjtenek új matracokra

Romos bútorok, koszos matracok és lepusztult mosdók egy nyíregyházi kollégiumban – erről posztolt képeket a Jobbik elnöke. Adorján Béla azért járt a diákszállón, mert ide költöztette a fiát, csakhogy ilyen állapotokra nem számított. Most a szülőkkel gyűjtenek új matracokra a gyerekeiknek. 

Nyílt levelet írt

“Miniszterelnök Úr! Belügyminiszter Úr! Kezdődik az új tanév, és tegnap költöztettem be a fiamat az NYSZC Nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Technikum kollégiumába. Testvérbátyám és én magam is itt váltunk gépésszé, itt tanultunk meg számos dolgot, ami a haladó világban sikeresen segítette a boldogulásunkat” – írja közösségi oldalán a Jobbik elnöke. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Méltatlan körülmények 

Adorján Béla Orbán Viktornak és Pintér Sándornak címzett nyílt levelében azt írja, hogy ő azt hitte, hogy “emberhez méltó körülmények fogják fogadni a diákokat, az azért történt, mert az itt töltött évek alatt számtalan jó élményt és emléket szereztem az iskoláról és a kollégiumról. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az idő vasfoga felemésztette a kollégiumot, hiába hirdetik fennhangon az igét: „Magyarország jobban teljesít!”.

Emeletes ágy a nyíregyházi kollégiumban

Forrás: Facebook/Adorján Béla

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Jobbak a börtönkörülmények 

„Ami tegnap fogadott minket a kollégiumban, az több mint felháborító! Önök nem országot, hanem gettót építenek! Nekem még rettenetesebb és rémisztőbb a látvány, mint azoknak az embereknek, akik nem tudják, hogy a tiszalöki börtönben milyen körülmények között élnek a bűnözők” – írja az ellenzéki párt elnöke. 

Hatvanpuszta vs. putri

Adorján Béla arról is ír, hogy bizottsági elnökként volt szerencséje részletesen megismerni a tiszalöki börtönben élő fogvatartottak életkörülményeit. “A különbség nagyjából olyan, mint a hatvanpusztai birtok és az Ópályiban földbe ásott putri között! (És nem a kollégium olyan, mint a hatvanpusztai birtok.)”

Megölik a jövőt

“Urak! Önök bűnt követnek el napról napra! Amit önök tesznek, az diáknak, tanárnak méltatlan, diáknak és tanárnak megalázó! Önök a jövőt ölik meg! Önök Magyarországot ölik meg! A magam részéről féltem a fiamat, épp ezért szót kell emelni érte és minden diák érdekében: ezt nem tehetik a felnövekvő nemzedékkel!”

A kollégium diákszállója

Forrás: Facebook/Adorján Béla

Tönkre tették az országot 

“Mindent el fogok követni, hogy a megszerzett tudásommal segítsem a fiatalokat. Mindent el fogok követni, hogy tudják, kik tették tönkre az országukat! Remélem, hogy a büntetés önöket is utol fogja érni! Nem Tiszalökön… Inkább egy hasonló helyen, amit az önök rendszere most kollégiumnak nevez! A felnövekvő generációnak csak röviden azt üzenem: NE FÉLJETEK, NE FELEJTSETEK!” – zárja sorait a Jobbik elnöke. 

Pénzt gyűjtenek 

Adorján Béla az RTL Híradójának azt mondta, a szülők pénzt gyűjtenek, hogy  új matracokat tudjanak venni gyermekeiknek. Az iskola fenntartja pedig azt mondta a csatornának, hogy az idén indult fejlesztési programból jut majd pénz a bútorok cseréjére is. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Technikum kollégium – Forrás: Facebook/Adorján Béla

Exit mobile version