Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Rétvári Bence: minden korábbinál több támogatás a családoknak az iskolakezdéshez

Az idei tanévkezdést minden korábbinál több támogatással segíti a kormány és fejlesztések sora valósul meg az iskolarendszerben – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, az észak-pesti agglomeráció és a Dunakanyar országgyűlési képviselője Budapesten.

Rétvári Bence kiemelte: 1,2 millió diák indult a nyári szünet után hétfőn az iskolákba, családjaikat olyan mértékben igyekszik támogatni a kormány, amennyire csak lehetséges.

Nem volt még olyan tanév, amelyik úgy indult volna, hogy olyan széleskörű lett volna a családtámogatások rendszere, mint a mostani – mondta, és példaként említette többi között a második gyermek után járó családi adókedvezmény megduplázását, a csok-ot, a diákhitel elengedését.

Az államtitkár jelezte, hogy a szeptemberi családi pótlékot korábban folyósították az iskolakezdéssel összefüggő költségeket enyhítendő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem indult még úgy tanév, hogy annyi fejlesztés valósult volna meg az oktatásban, mint az idei tanévben nemzeti illetve uniós forrásból – tette hozzá Rétvári Bence.

26 új uszoda, 20 tornaterem, 8 teljesen új iskola épül, és 20 intézményben tantermekkel bővítik a kapacitásokat – ismertette a parlamenti államtitkár.

Uniós és magyar közös finanszírozásból 125 milliárd forint értékben 550 településen zajlik valamilyen fejlesztés. Magyarországon minden ötödik gyermek iskolai környezete megújul.

Rétvári Bence kitért arra is: több mint egymillió diák ingyenesen kapta a tankönyveket, elsőtől kilencedikig mindenki, efölött a rászoruló diákok. Szociális étkeztetésre 79 milliárdot fordítanak a 2010-es 29 milliárddal szemben – tette hozzá.

Azzal, hogy az állam fokozottan támogatja a tankönyvek előállítását, a családokhoz való eljuttatását 6 milliárdot hagytak a magyar családoknál – mondta.


Nem tudod, hogy neked ki az országgyűlési képviselőd? Kattints ide és elmondjuk!


Nem indult még úgy tanév, hogy ennyi digitális fejlesztés lenne folyamatban – hívta a fel a figyelmet egy másik területre. Mint mondta, az elmúlt hónapokban 45 ezer laptopot osztottak ki, 24 ezer táblagép, 5 ezer projektor és 3 ezer egyéb eszköz segíti, hogy a minél inkább korszerűbb tudást korszerű eszközön kapják meg a diákok. Ilyen mértékű digitális fejlesztés még nem valósult meg – mondta Rétvári Bence.

Nem indult még úgy tanév, hogy a diákok ilyen széleskörű lehetőséget kapjanak az ingyenesen nyelvvizsga- illetve KRESZ-vizsga szerzésre – hangzott el.

Szintén nem indult még úgy tanév, hogy ilyen források álljanak rendelkezésre Klebelsberg-ösztöndíjra, ami a tanárutánpótlást hivatott segíteni. Úgy sem indult még tanév, hogy ilyen mértékben nőttek volna a központ költségvetési forrásai – jegyezte meg.

Az elmúlt években átlagosan ötven százalékkal nőttek a pedagógusbérek, egy kezdő pedagógus ma 73 ezer forinttal keres többet, mint 6-7 éve. Egy 20 éve a pályán lévő pedagógus pedig 173 ezer forinttal visz haza többet – szögezte le.

Az iskolás gyermekekre fordított állami kiadások összességében sosem voltak akkorák, mint a mostani időszakban, 2010-19 között 606 milliárddal fordítottak többet rájuk, mint a korábbi kormányzatok – összegzett Rétvári Bence.

MTI

Exit mobile version