Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Rusvai Miklós a koronavírus negyedik hullámáról: mindenki át fog esni a betegségen, a kérdés, hogy milyen lefolyással

Rohamosan romlik a járványhelyzet Magyarországon, Rusvai Miklós virológus mégsem tenné kötelezővé az oltást, ugyanis szerint ezt a döntést az emberekre kell bízni. A beoltottsággal összefüggő intézkedésekkel azonban egyetért, úgy véli, aki felvette az oltást az a saját, illetve a környezete egészségét is védi.

Más betegségek is vannak

A virológus az ATV Start műsorában beszélt a járványhelyzetről, ahol kiemelte, a maszk azért is nagyon fontos mert, más légzőszervi betegségek is vannak, mint mondta sokat beszélünk a koronavírusról, de itt van az influenza és a nátha időszak, tehát ezeknek jelentős része kivédhető a maszkhasználattal és csökkenthető a betegek száma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Növekszik a fertőzöttek száma

A doktor a fertőzöttek növekvő számáról is beszélt, továbbá kiemelte, hogy a kórházban ápoltak aránya is egyre magasabb, azonban 60 százalékos átoltottság mellett az is jól látható, hogy a negyedi hullám ellaposodik az előzőekhez képest. Rusvai Miklós úgy gondolja, hogy a a tavalyi második hullám kétharmadát fogja elérni a csúcson a napi halálozások száma.

Az influenzaszezon

Az influenzaszezon súlyosságáról is beszélt, azt mondta ezt nem lehet előre megjósolni, az biztos, hogy lesznek influenzás betegek, de a pontos számukat nem lehet tudni. Mint mondta korábban is volt már olyan, hogy enyhe influenzaszezon volt, amikor még nem kellett maszkot hordani – mondta a szakértő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem tenné kötelezővé az oltást

A virológus egyébként a koronavírus elleni vakcinát nem tenné kötelezővé, viszont az egyesek által diszkriminatívnak mondott intézkedésekkel egyetért, mert aki felvette az oltást, az saját magát és a környezetét is védi. Az immunológus szerint fontos, hogy mindenki maga döntsön az egészségéről, ő például az eutanázia kérdésében is megengedőbb lenne.

A maszkviselés

A maszkviselés kapcsán azt mondta, most még nem tenné kötelezővé, azonban a járvány egy bizonyos szintjénél már igen, a a közterületeken, beváráslóközpontokban és a tömegközlekedésen

Mindenki át fog esni

A doktor kiemelte azt is, hogy mindenkinek fel kell készülni, mert mindenki át fog esni a víruson, még az is, aki be van oltva, az a kérdés, hogy enyhébb vagy erősebb lefolyású lesz-e ez a folyamat.

Az elmúlt 24 óra adatai itthon

A beoltottak száma 5 929 164, közülük 5 706 773 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 33 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Összesen 1 668 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 838 916 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 30 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 448 főre emelkedett, írta meg koronavirus.gov.hu.

Ennyien vannak kórházban

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 792 757 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 15 711 főre emelkedett. 1 058 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rusvai Miklós – Forrás: RTL Klub

Exit mobile version