Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Sok milliót érő dohányt loptak az agglomeráció trafikjaiból, mindig megléptek, Érden viszont olyan történt, amire nem számítottak

Trafikrablás

Trafikrablás - Forrás: Józsefváros.hu

A profi trafikrabló banda összehangoltan dolgozott. Egy figyelő lesben állt és rádión jelzett, ha mozgást látott, közben a többiek kirámolták a trafikokat. Sok millió forint értékű dohányárut loptak el Gödről, Ürömről, Mendéről. Most egy érdi trafikkal próbálkoztak, de egy rendőrkutya lebuktatta őket.

Hajnali akció

A két férfi április 3-án hajnali 2 óra körül befeszítette egy érdi dohánybolt ajtaját és ablakát, majd bementek. Ezután zsákokba és zacskóba összerámoltak több mint kétmillió forint értékű dohányterméket, és azzal együtt elmenekültek a helyszínről. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nyomkövető kutya

A rendőrségre érkezett bejelentést követően az érdi nyomozók azonnal a helyszínre mentek, szemlét tartottak, adatokat és információkat gyűjtöttek és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomkövető kutyáját is bevetették.

Megtalálta a cuccot

Az Ugri névre hallgató szolgálati eb egy helyszín közeli füves területre vezette őket, ahol ruhadarabokat és az ellopott dohányáru egy részét megtalálták.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Kattant a bilincs

Hamar a rendőrök látókörébe került két férfi, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 43 éves Cs. Zoltán és a 41 éves C. György kezén kora délután már kattant a bilincs, előállították őket.

Letartóztatták őket

Kihallgatásuk során a gyanúsítás ellen panaszt nem tettek, mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését, sőt mi több, korábban Gödön, Ürömön és Mendén történt dohánybolti lopásról is beszámoltak. A rendőrök mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Harmadik társ

A lopás elkövetésénél harmadik társuk segédkezett, aki a helyszín közelében egy árokban megbújva látta el a figyelő szolgálatot, walkie talkie-n keresztül tartották a kapcsolatot. A jelenlegi adatok alapján kapott társaitól hasonló megbízatást más alkalmakkor is, a rendőrök őt még keresik.

Lopás bűntette

Az Érdi Rendőrkapitányság a két budapesti férfivel szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Józsefváros.hu

Exit mobile version