Lannert Judit oktatáskutató lesz a Tisza-kormány gyermekvédelmi és oktatási minisztere – jelentette be Magyar Péter péntek délután. A leendő miniszterelnök az utóbbi napokban több oktatási szakértővel konzultált, közel 20 gimnáziumi igazgató véleményét is kikérte, ezután döntött a miniszter személye mellett.
Pályafutása
Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. 1990 óta foglalkozik oktatáskutatással, egyik elindítója volt az Országos Közoktatási Intézet szakmai műhelyében készült Jelentés a magyar közoktatásról sorozatnak. Kutatói érdeklődése elsősorban a tanulói továbbhaladásra, az iskola és munka világa közötti átmenetre és a pályaválasztási aspirációkra terjedt ki. Több tucat hazai kutatásban és jó néhány nemzetközi összehasonlító vizsgálatban vett részt. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Élőben beszélgetett a miniszterjelölttel
Magyar Péter a bejelentés után egy élő videót is kitett, amelyben Lannert Judittal beszélgetett, ennek a beveztőjében a leendő miniszterelnök azt mondta, érezve a felelősség súlyát, azon fognak dolgozni, hogy a gyerekek tehetségét a leginkább ki tudják bontakoztatni.
Hinni kell a gyerekekbe
Lannert Judit szerint az igazán jól működő rendszerek attól működnek, mert az alsó rész is működik, azt kell felhúzni. „Minél kevésbé függ attól az oktatás, hogy ki hova született, anná egyenlőbb” – mondta Magyar Péternek az oktatáspolitikus. Lannert Judit szerint a család, a származás bebetonozza az oktatást, de szerinte a hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozni kell. „Hinni kell abban, hogy ők többre képesek”.
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szemléletváltás
A 21. században nem lehet olyan oktatást csinálni, ahol nagyon sok tantárgy van. Nagyon fontosnak tartja a szemléletet és ahogyan mondja “az lenne a legjobb, ha lehetne hibázni”.
Vitézy is miniszter lett
Vitézy Dávidot kértem fel közlekedési és beruházási miniszternek. Az akadálymentesítésért és esélyegyenlőségért is felelős Szociális- és Családügyi Minisztériumot a magyar történelemben először, egy vak honfitársunk, dr. Kátai-Németh Vilmos fogja vezetni – ezt péntek délelőtt jelentette be Magyar Péter.
Kiemelt kép: Lannert Judit – Forrás: szabadeuropa.hu
