A magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a „balliberális média” be akarja állítani – ezt állította Takács Péter az egyik interjújában. Az államtitkár szerint sokkal rosszabbnak gondolják az egészségügyi ellátást, akik csak a balliberális médiában hallottak vagy olvastak róla, mint akik ténylegesen részt vettek benne. A fideszes politikus azt mondta, a kórházi étkezés teljesen átalakul, minőségbeli ugrás következik. A tervek szerint helyi termelők friss ételei kerülhetnek a tálcákra. Takács Péter a családját ért támadásokról is beszélt.
A balliberális média hangulatkeltése
Az államtitkár szerint az egészségügy minőségének érzete és a tapasztalat közti óriási szakadék szerinte főként az ellenzék és a sajtó hangulatkeltésének eredménye, de elismerte, hogy a kormányzati egészségügyi vezetők kommunikációs hibája is. A politikus furcsállta, hogy az egészségügyben nem az a szenzáció, hogy jól működik valami, hanem amikor rémtörténeteket mutatnak be – „8 évre kapott időpontot”, „a harmadik kórház küldte el, és még mindig nem látták el” – ehhez hasonló címek vannak, ez egyfelől érthető, hiszen erre többen kattintanak rá – mondta az egészségügyi államtitkár az Indexnek adott interjújában. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
WC-papír hiánya
Az egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy matematikai képtelenség, hogy minden kórház minden mosdójában, mindig legyen WC-papír. „Hiába van a legjobb rendszer, ha kirakják a vécépapírt, lehet, hogy 5 perc múlva már nincs ott. Kórházigazgató koromban volt egy őrült esetünk – valaki minden hónapban ellopta a gyereksebészet vécéülőkéjét. Minden áldott hónapban!” – mondta az egészségügyi államtitkár, aki szerint a legjobb vezetés mellett is mindig lesz olyan pillanat, amikor valahol épp kifogy valami, és lehetetlenség, hogy minden pillanatban, minden mosdóban legyen vécépapír.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kórházi klímák
A politikus beszélt a kórházi klímák ügyéről is. Szerinte ez nehéz kérdés, de dolgoznak rajta, folyamatosan milliárdokat költenek rá. Szerinte nincs is olyan nagy probléma, és élesen kritizálta Magyar Péter, valamint a Tisza Párt tavalyi akcióját, amikor a kórházakban hőmérőkkel mérték, mennyire meleg van: A tavalyi »kórház-hőmérőzős roadshow« húzta ki nálam a gyufát. Olyan igazságtalanul bántják a magyar egészségügyet, amit nem hagyhatok szó nélkül. A tavalyi egy extrém hőhullámokkal sújtott nyár volt, és relatíve sok klímaleállás mellett is, a tervezett 64 ezer műtétből mindössze 196-ot kellett elhalasztani – ez a műtétek alig 4 ezreléke. A sajtó ezt mégis felhabosította, hangulatot keltett, világvégét kiáltott.
Korrupciós ügyek
Takács Péter kikérte magának, hogy korrupciós botrányba keverték a nevélt. A Tisza Párt politikusa, Dr. Kulja András állította róla, hogy családjával milliárdokat kaszáltak a lélegeztetőgép-beszerzéseken. Emiatt büntetőfeljelentést tett Kulja ellen rágalmazásért, amit polgári per is követhet kártérítési igénnyel.
A felesége fideszes kapcsolatai
“A feleségem valóban 2006-ban Szijjártó Péter alelnöke volt a Fidelitasban. Kevesen tudják, de a feleségemet a Fidelitasban ismertem meg – én voltam az egészségügyi kabinet vezetője, bár nem voltam tag. Az első randink a vizitdíjas népszavazási aláírásgyűjtés volt 2008-ban” – mondta a fideszes politikus.
Támadják a gyerekeit
Takács Péter azt állítja, hogy családját folyamatos támadások érik, amelyek már olyan mértéket öltöttek, hogy a nagyobbik fiát inkább kiíratta a 12. kerületi általános iskolájából.
Kiíratta a fiát az iskolából
Az államtitkár azt mondta, a nagyobb gyerekei érzékelik jobban a támadásokat. “A 15 éves lányom is megtapasztalta, aki egyébként már büszke MCC-s diák, ott végre megtalálta a közösségét. De a legsúlyosabban a nagyfiamat érintette. Ki kellett íratnom a 12. kerületi általános iskolából, mert rendszeresen zaklatták. »Apád lop«, »rohadjatok meg«, »szétlopjátok az országot« – hetekig, sőt hónapokig hallgatta ezt a gyerek. Megbeszéltük, és mondtam neki, hogy ezt ne viselje tovább, keressünk másik iskolát. Most már konszolidáltabbak a körülmények.
Közpénznek csúfolják a fiát
Az államtitkár egy példát is hozott a fiát ért támadásra. “Fociztak az iskolában. Az egyik tízéves gyerek elesett, a fiam odament segíteni, nyújtotta a kezét. A másik gyerek meg ellökte a felé kinyújtott kezét és rászólt: »Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád! Az egész családotok az, pedig csak Orbán csicskái vagytok«. Egy tízéves gyerek mondta ezt, akinek egyébként egy ellenzéki újságíró az apja. A középső fia például, amikor „közpénznek” csúfolják, csak nevet rajtuk. „Ő kemény gyerek, lepereg róla, nem hagyja, hogy elrontsák a kedvét.” A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Takács Péter
