Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Távozik az ATV-től Jakupcsek Gabriella

Eltűnik az ATV képernyőjéről Jakupcsek Gabriella. A műsorvezető közös megegyezéssel távozik a csatornától, korábbi műsorait egy ideig még ismétli az ATV Spirit.

Távozik az ATV-től

Közös megegyezéssel távozik Jakupcsek Gabriella az ATV képernyőjéről. A műsorvezető aki először a Jakupcsek Plusz című, emberi történetekkel foglalkozó talkshowért felelt, majd annak szüneteltetése után a Jakupcsek Nightot vezette a csatornán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csökkent a nézettség

„Négy sikeres közös év után úgy döntöttünk, hogy ősszel nem készítünk új adásokat Jakupcsek Gabriella eddigi műsoraiból. A közérzeti talkshow műfajt, amit ő képvisel, pihentetni szeretnénk, mivel csökkenő nézettséget hozott” – mondta a Blikknek Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

Ismétlések lesznek

Ősztől nem forgatnak új epizódokat, de a régieket továbbra is ismétlik majd a az ATV Spiriten. Jakupcsek Gabriella azt mondta, nem távozik rossz szájízzel, szerinte az általa vezetett műsortípusra továbbra is van igény.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szabadúszó lett

„Valóban, mostantól szabadúszó leszek. Szerintem egy ilyen közérzeti talkshow komoly értéket képviselhet, sőt, helye is van a magyar televíziózásban, így a csapatom és én bármikor készen állunk egy ilyen típusú műsor folytatására, mert elképesztő mennyiségű történet van a tarsolyunkban. Valóban remek négy év volt, közös siker, szívügyem volt ez a műsor, de most nyitott vagyok arra, hogy máshogyan folytassam” – mondta a műsorvezető.

Elbocsájtották az MTVA-tól

A műsorvezető 2015-ben jött el az MTVA-tól. Akkor a Ridikül egyik felvétele közben hívta be a vezetőség, akkor közölték vele, hogy ő is a csoportos leépítés áldozata és a továbbiakban nem számítanak a munkájára.

Belebetegedett a kirúgásba

Jakupcsek Gabriella ekkor szinte belebetegedett a történtekbe. Nem értette a vezetőség döntését, hiszen a Ridikül a csatorna egyik legnézettebb műsora volt akkor és a magát a műsort nem is szüntették meg, csak a műsorvezetőtől váltak meg.

Magas volt a fizetése

Bár hivatalosan soha senki nem erősítette meg, de 7 évvel ezelőtt másfél-kétmillió között lehetett Jakupcsek fizetése, így ez is közrejátszhatott a kirúgásában.

MTVA után ATV

Az MTVA-s évek után két év pihenő következett, majd Hajdú Péter javaslatára elindította az ATV Jakupcsek talkshow-ját, amelyből új részeket egy ideje már nem vettek fel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Jakupcsek Gabriella – Forrás: Youtube/Partizán

Exit mobile version