Szemtanúk szerint a Dodge már a balesetet megelőzően körözött a Széchenyi téren, azonban a kocsi egyszer csak átcsúszott a Pest felé vezető oldalra, ahol két autónak is nekiütközött. Az első ütközést követően a Dodge keresztbe fordult, a taxi pedig ekkor rohant bele az autóba.

Széchenyi téren történt az eset

Vasárnap éjjel a Dodge a Széchenyi téren autózott, amikor egy szürke Toyota Prius miatt a kocsi hátulja átcsúszott a Pest felé haladó oldalra. Az ütközéstől a Dodge keresztbe fordult, és az érkező Bolt taxi – ami szintén Toyota Prius volt – belerohant. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lánchídon baleseteztek

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ittas volt a Toyota sofőrje

Helyszíni információk szerint a taxi vezetője észlelte, hogy az előtte haladó, szürke Toyota sofőrje vélhetően ittasan vezet, ezért próbált tőle távol maradni. Ezután azonban a szürke Toyota áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a vele szemből, szabályosan érkező Dodge Challenger sportkocsival – írja a Balesetinfo.

Összeütköztek

A szürke Toyota váratlan manővere miatt a kocsik összeütköztek, a Dodge pedig megpördült, és a másodikként érkező vétlen taxis így ütközött neki a járműnek. A taxis a Lánchídnak is nekicsapódott.

Illegális személyszállító volt

Mint kiderült, a helyszínre érkező rendőrök megszondáztatták a szürke Toyota vezetőjét, akinél a szonda 0,84 egységet mutatott. Emiatt őt további vizsgálatok céljából be is vitték a rendőrségre. Ugyanakkor nem csak az volt a bűne a Toyota sofőrjének, hogy részegen vezetett, hanem az is, hogy illegális személyszállítási tevékenységet végzett Budapesten. Az illetőt többször is lehetett látni Pesten esténként. Az ütközés pillanatában egyébként pont egy fuvart intézett a telefonján, amikor áttért a szemközti sávba.

Volt sérült

Az ütközések következtében egy személy megsérült, őt szirénázva vitte el a mentő.

Előbb egy Toyota ütközött a Dodge-al

Balesetező Toyota Prius – Forrás: Gombkötő Krisztián

Autómentő vitte el az összetört autót

A balesetező Dodge – Forrás: Gombkötő Krisztián

Útlezárás

A baleset miatt le volt zárva a híd. A buszok az Erzsébet hídon mentek.

Így rohant bele a taxis

Lánchídon történt baleset – Forrás: Gombkötő Krisztián

Elszállíttatták a Dodge-t is

Lánchídon történt baleset – Forrás: Gombkötő Krisztián

Csúszós utak

Az előrejelzések szerint a napokban még szükség lesz az esernyőre, mivel sokfelé esőre, záporra, zivatarra lehet számítani. A sok eső azonban veszélyes lehet a közlekedés szempontjából, ezért a síkos, csúszós utak miatt mindenkit fokozott óvatosságra és a szokásosnál körültekintőbb közlekedésre intünk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balesetező Dodge – Forrás: Gombkötő Krisztián