Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt tavaly decemberben elhunyt az Omega legendás frontembere, Kóbor János. A zenész a temetése kapcsán már korábban megfogalmazta végakaratát, azt szerette volna, ha a földi maradványait a Balatonban szórják szét.

A Balatonban szórták szét a hamvak egy részét

Mecky végakaratát gyakorlatilag teljesítették, ugyanis a hamvak egy részét a magyar tengerben szórták szét, erről a lánya, Kóbor Léna számolt be a közösségi oldalán. A család szűk körben, péntek délután szórta szét a Balatonban a legendás frontember földi maradványait. A szertartáson összesen hárman vettek részt, a zenész özvegye, Zsóka, illetve két gyermeke, Léna és Dániel, írta meg a Blikk.

A hamvak egy másik része a Bazilikába került

Ahogyan azt portálunk is megírta örök nyugalomra helyezték a budapesti Szent István Bazilikában Kóbor János hamvainak egy részét. Kóbor János fia azt mondta, édesapja tüdejét szinte teljesen felfalta a vírus. Lélegeztetőgépre került, eredményei javultak, ami biztatásra adott okot. De sajnos két hét lélegeztetés után a zenész meghalt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Kapcsolódó:

Ezért nem temették el eddig

Bár Kóbor János már decemberben elhunyt, a hamvait csak most helyezték örök nyugalomra. Ennek kapcsán február elején az Omega menedzsere azt nyilatkozta, hogy az engedélyek ugyan már megvannak, már csak lelkierő kell ahhoz, hogy a család elbúcsúztassa az Omega frontemberét.

Kóbor János sírhelye a bazilikában

Forrás: Facebook/Kóbor Léna

Elkapta a koronavírust

Kóbor János november végén került kórházba, miután elkapta a koronavírust. Állapota napról-napra romlott, ezért mélyaltatásban tartották, gépek segítségével lélegzett. Szervezete azonban két hét múlva feladta a harcot. Felesége különleges engedélyt kapott arra, hogy naponta látogassa férjét. Utolsó perceiben is fogta a kezét. 

Felhívta, hogy beteg

„Elbagatellizálta a világjárványt. Apu sérthetetlennek hitte magát” – mondta Kóbor Dániel édesapja halála után. A zenész fia soha nem felejti el azt a pénteket, amikor édesapja felhívta, majd azt mondta: „Fiam, köhögök, nem érzem tökéletes állapotban magam, hőemelkedésem is van.” 

Haza akart menni

Dánielt ekkor rossz érzés fogta el. Amikor kórházba került, ugyanezt élte át. „Az első három napon tudtunk beszélni, és ő nyugtatott, hogy csak a biztonság kedvéért jött be, de már nagyon unja, haza akar menni. Ekkor hallottam életemben utoljára az apám hangját. Tizenegy óra volt. Anyám délután háromkor még beszélt vele, Zsóka, a felesége pedig este tizenegykor. Másnap már azzal hívtak, apu az intenzívre került, súlyos állapotban”.

Felfalta a tüdejét a vírus

Kóbor János fia azt mondta, édesapja tüdejét szinte teljesen felfalta a vírus. Lélegeztetőgépre került, eredményei javultak, ami biztatásra adott okot. De sajnos két hét lélegeztetés után a zenész meghalt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kóbor János