40 napig volt mélyaltatásban az a kismama, aki szülése előtt nemsokkal elkapta a koronavírust. Szilviát az orvosok csodával határos módon hozták vissza a halálból. Kislányát császármetszéssel segítették világra. A nő 69 napot volt kórházban. A család idén lesz az első igazi közös karácsonya.
Koronavírusos lett a kismama
Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Szilvia terhessége utolsó 3 hetében nagyon rosszul lett. A háziorvoshoz fordultak, aki beküldte a kismamát a hatvani kórházba. Ott megállapították, hogy koronavírussal fertőződött, de akkor még nem tartották bent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
A magzattal minden rendben volt
Megvizsgáltak a magzatot, és megnyugtatták a kismamát, hogy minden rendben van. 3 nap múlva azonban súlyos tüntetek jelentkeztek a kismamánál.
Szilvi állapota romlott
„Szilvi fulladozni kezdett, így akkor már bent tartották a kórházban, ahol kiderült, hogy súlyos tüdőgyulladása van” – mondta az édesapa a Borsnak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rohammentővel vitték Budapestre
Ezután rohammentővel vitték egy budapesti kórházba, ahol a kiírt december 20-ai dátum helyett még aznap este, november 15-én császármetszéssel segítették világra a kislányukat.
40 napig volt mélyaltatásban
„Ahhoz, hogy mindketten túléljék, muszáj volt elvégezni a császárt. Szilvi a műtét után először oxigénmaszkot kapott, majd lélegeztetőgépre kellett kötni. Később egy másik kórházba szállították, ahol műtüdőt kapott, és negyven napig mélyaltatásban tartották. Ekkor az orvosai szerint tíz százalék esélye volt az életre. Amikor végre láthattam egy ablakon keresztül, a bánattól majdnem összetörtem”– mesélte megtörten az apuka.
Kétszer került lélegeztetőgépre
A beteg általános állapota a műtétet követően stabilizálódott, a császármetszést követően 5 nappal meg lehetett szüntetni a gépi lélegeztetést, amelyet azonban 24 órával később, a tüdő kiújuló funkciózavara miatt ismételten el kellett indítani. A speciális, hasra fordított pozícióban alkalmazott gépi lélegeztetés ellenére a beteg – a koronavírus szövődményeként kialakult – globális légzészavarát nem sikerült stabilizálni, így fennállt a veszélye, hogy rövid idő alatt kritikus oxigénhiányos állapot alakulhat ki nála.
Véget nem érő rémálom
Senkinek nem kívánom azt, ami velem, velünk történt és történik – kezdte a Borsnak Szilvia, aki helyzetüket egy rémálomhoz hasonlította, aminek sosem akarna vége lenni. „Nekem kimaradt a szülés élménye, ami egy édesanyának nagyon fontos, felejthetetlen pillanat, ott alakul ki, erősödik meg a kapocs a kicsivel, ami a várandósság alatt kezd érni. Azonban én a terhességre sem emlékszem… Egyik pillanatról a másikra lett egy másfél hónapos lányom, akit majd csak hat hónappal később tudtam először a kezembe venni rendesen” – emlékezett vissza az anyuka.
Meg kellett küzdeni a végtelen szeretetért
– Később, amikor néztem Napsugárt, ott volt bennem, hogy tényleg szültem? Tényleg az én gyermekem? Azóta persze kialakult köztünk a végtelen szeretet, de nekünk ezért meg kellett küzdeni. Mint ahogy minden új volt itthon is, mindent, beleértve magamat is újra meg kellett ismerjek. Újra kellett építeni a kapcsolatunkat a férjemmel, Jocival, aki csodálatosan viselkedett végig, néha mégis bántottam – mondta őszintén az édesanya a Borsnak.
Még mindig kórházról kórházra jár a kétgyermekes anyuka
-Még mindig kórházról-kórházra járok, testileg sem jöttem rendbe, bár már végre mankóval tudok közlekedni, csak este fáradtan van szükségem a kerekesszékre – folytatta Szilvia, aki bevallotta, hogy a teste még egy roncs. „Bent négy műtétem volt, bár sokáig csak a császárról tudtam, meg arról, hogy ki kellett venni a méhemet… Azóta is járok pszichológushoz és gyógytornáznom kell. Másfél év után azt is ki tudtam mondani, hogy igen, mozgáskorlátozott vagyok. Közben meg mégis tudom, hogy csoda történt velünk, túléltem ezt az egészet és itt van épen egészségesen Napsugár. Első igazi karácsonyunk lesz, nagyon készülünk!” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
Kiemelt kép: Szilvia a kórházi ágyon, belső kép: műtűdő – Forrás: Semmelweis Egyetem/Kovács Attila