Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Tippek napégés ellen vagy ha már bekövetkezett a baj 

A túl sok napozás károsíthatja a bőrünket, olykor hamar megéghetünk. A megfelelő ruházat, az árnyék és a fényvédő krémek alkalmazása elengedhetetlen minden életkorban. Azonban van, hogy mégis megégünk, ilyenkor pedig a gyógyulást kell fókuszba helyezni. 

Hideg vízben a fájdalom enyhítéséért

Ha megégtünk, azonnal menjünk be, ne maradjunk a napon. Vegyünk gyakori langymeleg vizes fürdőt, vagy zuhanyozzunk le. Amint kiszálltunk a kádból, óvatosan tapogassuk magunkat a törölközővel szárazra, ne dörzsöljük a bőrünket. 

Sokszor azonban nem is olyan könnyű beszállni a kádba vagy kikecmeregni onnan. Erre nyújt megoldást az UDOOR fürdőkádajtó, mely szinte minden kádba egyedileg beépíthető. Ilyenkor a belépési magasság minimális lesz, ami az idős, mozgásukban korlátozott emberek számára igen nagy előny. 

A bőr nyugtatása

Fontos, hogy napégés után megnyugtassuk a bőrünket, ehhez jól jönnek az aloe vera tartalmú készítmények. A szervezet egészét megviseli egy ilyen eset, különösen idősebb korban, így figyeljünk arra is, hogy elég folyadékot igyunk. Ha leégés esetén több vizet iszunk, azzal segítjük megelőzni a kiszáradást. 

Ha a bőrön hólyagok keletkeztek, hagyjuk ezeket begyógyulni maguktól, ne pukkasszuk ki, hisz pont azért vannak ott, hogy segítsék a bőr gyógyulását. 

Tanácsok a napon tartózkodáshoz

A megelőzés azonban a legfontosabb. Védjük magunkat a nap erős sugárzásától, délelőtt 10 és délután 3 óra között ne tartózkodjunk a napon, egyébként pedig viseljünk napvédő ruházatot, hosszú ujjú inget, hosszú, lenge nadrágot, és az UV-védelemről se feledkezzünk meg. A leégés ugyan ártalmatlannak tűnhet, a bőr túl sok UV-sugárzásnak való kitettsége hosszú távon azonban károsodást okozhat a bőrben. 

Viseljünk továbbá széles karimájú kalapot, kendőt vagy bármilyen más fejfedőt. 

Bár a napozásnak vannak kedvező hatásai, azonban a túl sok itt sem egészséges. Különösen idősebb korban, amikor gyakran jelentkeznek olyan bőrbetegségek, melyek ugyan nem végzetesek, de veszélyesek. Ilyenek a laphámrák és a bazálsejtes rák. 

A napfényen való tartózkodásnak rengeteg egészségügyi előnye is van, tehát az sem jó megoldás, ha ki sem mozdulunk otthonról. Viszont az sem, ha felelőtlenül kitesszük magunkat a napsugárzásnak. 

A fényvédő krémek használata is különösen ajánlott, ezeket azonban ne csak egyszer, hanem legalább egy-két óránként újra és újra vigyük fel a bőrünkre, hogy maximális védelmet tudjanak nyújtani. 

További tippek leégés esetére

A kézmeleg vizes fürdőzés és a fokozott folyadékfogyasztás mellett mást is tehetünk, ha megégtünk a napon. A gyógynövények közül az aloe vera, az orbáncfű olajos kivonata, a körömvirág és a kamillás borogatás lehet segítségünkre a bajban. 

A népi gyógyászatban más tippeket is találunk, ilyen például a tejes vagy keserűsós fürdő. A megelőzés azonban mindig egyszerűbb, mint a problémák kezelése. Tartsuk ezt szem előtt még az enyhébb nyári napokon is, amikor jólesne egész nap a szabadban, a napon lenni. 

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a furdokadajto.com oldalt működtető cég.

Exit mobile version