Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Tolatás közben kisiklott egy mozdony Rákosrendezőn, fennakadások vannak több vasúttvonalon

Tolatás közben kisiklott egy mozdony Rákosrendező Nyugati pályaudvar felőli végén – írja a MÁV. A vasúttársaság szerint személyi sérülés nem történt, viszont jelentős forgalmi változások léptek érvénybe. 

Folyik a műszaki mentés 

Az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon hosszabb eljutási időre és rövidebb útvonalon közlekedő, illetve kimaradó járatra kell számítani, mert műszaki mentés miatt Rákosrendezőn csak jelentős korlátozással közlekedhetnek a vonatok. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Forgalmi változások:

A vonatok megállóhelyei

A BKK-t javasolják 

 A fennakadás végéig a BKK elfogadja a vasúti jegyeket a 12-es és 14-es villamoson, valamint az M3-as metrón Újpest-Központ és a Nyugati pályaudvar között.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pályafelújítás 3 milliárdért 

A napokban adták ért véget a rákosrendezői szakaszon a pályafelújítás. A MÁV szerint 3 milliárd forintba került a rekonstrukció. Az átadás után a Közlekedő Tömeg nevű szervezet az alábbi posztot tette közzé: “Rossz minőségben, lassan és drágán dolgozott a MÁV Rákosrendező állomás karbantartásán. Mint a képeken látható, a héten átadott munka után pályahibák sokasága – törött és hiányzó kapcsolószerek, vágánygeometriai hibák – tanúsítja, hogy a legelemibb műszaki elvárásoknak sem felelnek meg az elvégzett javítások. E példa is jól illusztrálja, miért van válságban a MÁV: a vállalatirányítás számos szintjén, műszaki és gazdasági téren egyaránt kontrollt vesztett működésnek nem is lehet más eredménye, mint a folyamatos leépülés”. A felújított pályáról készült fotókat ide kattintva tudod megnézni.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version