Leállhat a metró és egyes villamosvonalak is, mert tömegével betegednek meg a BKV dolgozói. Jelenleg 624 munkatárs van karanténban. Vannak olyan brigádok, ahol az alkalmazottak nyolcvan százaléka esett ki a munkából.

Sokan vannak karanténba

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, rengeteg a koronavírus fertőzött a BKV-nál. Egy hete 400 dolgozó volt karanténban, három napra rá pedig már 536 dolgozójuk esett ki a munkából.

624-en nem dolgoznak a járvány miatt

A hétfői adatok szerint már 624 dolgozó van karanténban. Egy részük elkapta a koronavírust, másik részük viszont azért nem tud dolgozni, mert kontaktszemélyként kényszerül a kényszerpihenőre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagy gond van a metróvonalakon

A Magyar Nemzet azt írja, a 2-es és a 3-as metróvonal munkacsoportjaiban, például a szerelők és más karbantartási feladatokat végző dolgozók körében, tombol a Covid–19, egyes brigádokban a kollégáknak összesen akár nyolcvan százaléka betegedett meg vagy került megfigyelés alá.

Sérülékeny a szolgáltatás

A nagyjából 9500 fős dolgozói összlétszámhoz képest már a múlt héten is meglehetősen magasnak számított a munkából kiesettek száma és minden egyes újabb megbetegedéssel egyre nő a szolgáltatás sérülékenysége.

Néhány dolgozó kiesése is gondot jelent

A lap szerint bizonyos kulcspozíciókban, ahol egyébként már szintén regisztráltak pozitív eseteket,  néhány kolléga kiesése is jelentős fennakadást okozhat.

Metró

Így például egy-egy forgalomirányító vagy energiadiszpécser helyett is nehéz helyettesítést találni, s ha többen is kidőlnek ezekben a munkakörökben, a pótlás gyakorlatilag lehetetlenné válik. Ahogyan a metrószerelvények kötelező napi átvizsgálását végző kollégáké is. Ha ezeken a területeken néhány dolgozó esik ki, akkor kevesebb szerelvényt indíthatnak, ha pedig egy-egy csoport nagy része vagy egésze lesz beteg, akkor akár az egész metróvonal leállhat.

Villamos

A szakember szerint valamivel kisebb valószínűséggel, de a villamosvonalakon is hasonló problémák alakulhatnak ki.

Buszok

Bár a buszok esetében nem fenyeget a leállás veszélye, mivel a törölt turistajáratok vezetőit átterelték a menetrendszerű forgalmat bonyolító járatokhoz.

A tartózkodóépületekben kapják el

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint a járművezetők a végállomásokon, a tartózkodóépületekben kapják el, adják át egymásnak a vírust. „Ezek kis zárt helyiségek, ahol a kollégák enni tudnak, papírokat töltenek ki és pihennek két indulás között” – mondta a VEKE elnöke.

Elkezdik oltani a BKV dolgozóit

Müller Cecília múlt kedden jelentette be, hogy megkezdődik az úgynevezett kritikus infrastruktúrában dolgozók, mások mellett az áramellátási és tömegközlekedési szolgáltató vállalatok munkatársainak célzott beoltása. Ebbe a csoportba beletartozik a Budapesti Közlekedési Központ is, mellette a a paksi atomerőmű, az MVM Zrt., valamint a MÁV Zrt. és a GYSEV Zrt. kritikus infrastruktúrájában dolgozó alkalmazottai kapják meg előbb az oltást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – MTI/Máthé Zoltán