Tömegkarambol történt a 8111-es úton, Vál és Kajászó között. A hatalmas baleset 7-es kilométerszelvényénél, az Aligvári dűlő buszmegálló közelében történt, ahol három személyautó és egy kisteherautó ütközött össze, melynek következtében az egyik jármű felborult.
Többen megsérültek
Helyszíni információk szerint a balesethez mentőegységek is érkeztek, több sérültet kellett kórházba szállítani. A sérültek számával és állapotával kapcsolatban egyelőre sem a rendőrséget és az Országos Mentőszolgálatot részletek nem közölt -írja a feol.hu. Az arra autózók azt írják, a baleset után több szirénázó mentőegység érkezett a helyszínre.
Lezárták az utat
Az érintett települések közötti szakaszt teljesen lezárták, a polgárőrök azonnal megkezdték a forgalom irányítását, a járműveket a Szent Mihály-majornál a murvás útra terelik. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Terelőúton járnak a buszok
A Volánbusz járatait sem engedik tovább a 8111-es úton. A Feol helyszíni információ szerint a balesethez mentőegységek is érkeztek, több sérültet kellett kórházba szállítani.
Kiemelt kép: illusztráció
