Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Tragédia a buszmegállóban: anya és 9 éves kisfia halt meg a balesetben Ceglédnél – Nem működött rendesen a fék

Vádat emelhetnek annak a mikrobusznak a vezetőjével szemben, aki két évvel ezelőtt egy buszmegállóba hajtott a Cegléd melletti Nyársapáton. A balesetben egy anyuka és a kilencéves kisfia meghalt, és több gyerek is megsérült. A tragédia megfelelő műszaki állapotú autóval elkerülhető lett volna.

Belehajtott a buszmegállóba

Egy balra kanyarodó autót vehetett észre későn egy Cegléd felől Nagykőrös irányába mögötte közlekedő kisteherautót vezető sofőr. Hirtelen kormánymozdulat után letért az útról, az ott lévő buszmegállóba hajtott, elsodorta a főként iskolába tartó várakozókat, majd egy fának csapódva megállt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rengeteg sérült

A baleset következtében egy 25 éves nyársapáti nő és a 9 éves kisfia meghalt, egy 9 éves kislányt életveszélyes, egy 7 éves kisfiút, egy 16 éves fiút, valamint a buszmegállóba hajtó, 32 éves sofőrt pedig súlyos sérüléssel vittek kórházba.

Nem volt fáradt

A férfi részletesen vallott azokról a körülményekről, amelyekre emlékezett. Elmondta, hogy az előtte fékező autó miatt lassított, kocsija szitálni kezdett és egy fának ütközött, a közte történtekkel pedig akkor szembesült, amikor kitápászkodott az összetört járműből. Állítása szerint nem volt fáradt, nem volt rosszul. A gépkocsi fékberendezése ugyan nem működött tökéletesen, de mivel kisebb sebességnél nem volt problémája, nem gondolta, hogy ekkora baj lehet belőle.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Menthetetlen sérülések

A kirendelt igazságügyi orvosszakértők az elhunytak és a sérültek vonatkozásában is elkészítették szakvéleményüket. A 25 éves anya bordatörést, tüdősérülést, mellüregi vérzést szenvedett, mi a kilencéves kisfiának létfontosságú belső szervei roncsolódtak menthetetlenül.

Maradandó fogyatékosság

A kórházba került gyerekekkel kapcsolatban a szakértő megállapította: a 9 éves kislány agyi sérülései, illetve a 16 éves fiú koponyaűri sérülése, valamint tüdőzúzódása maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozott.

Elkerülhető lett volna a tragédia

Az igazságügyi gépjárműszakértő balesetelemzése szerint a közel 420 ezer kilométert futott, 20 éves kisteherautó üzemi fékberendezése, rögzítő féke és első futóműve kifogásolható műszaki állapotban, biztonságos közúti közlekedésre alkalmatlan volt – írja a 24.hu. A vizsgálat nem tárt fel hirtelen bekövetkező műszaki hibát, feltárt viszont karbantartási hiányosságokat: kopott fékrendszer, hatástalan rögzítők.

Nem megfelelően működött a fék

Fotó: police.hu

Megállhatott volna

A baleset idején biztonsági övét az ülés mögött szabálytalanul rögzítő sofőr nem ivott, nem lépte túl a megengedett sebességet, a buszmegállóba 54-58 km/h-val sodródott be. A szakértő szerint megfelelően működő fékrendszert használva vész-, és intenzív fékezéssel az előtte kanyarodni szándékozó gépkocsi hátsó része előtt megállhatott volna. Azaz az előírásszerű műszaki állapot és a figyelmes vezetés kombinációjával elkerülhető lett volna a tragédia.

Félrerántotta a testvérét

A Kékvillogó.hu hírportál is beszámolt az esetről korábban. „Éppen a megállóban várakoztunk a testvéremmel, akit félrerántottam. Láttam, hogy a másik fiú vérzik nagyon, alá tettünk egy táskát. Én elszaladtam a szomszédokhoz, hogy szóljak baleset történt. Egy felnőtt volt közöttünk – egy hölgy – a baleset pillanatában, de sajnos ő nem élte túl. A sofőr a baleset után kiszállt, véresen távolabb ment a helyszíntől.”

Elsőként ért a helyszínre

A gyászoló apa elsőként ért a baleset helyszínére, azonnal a feleségét és a két fiát kezdte keresni, majd a legkisebb fia kiáltott neki. Az édesanya azért kísérte a fiúkat iskolába, hogy semmi baj ne érje őket. A mentők perceken belül kiértek ám a 9 éves fiút és édesanyját már nem tudták megmenteni.

Vádemelés jöhet

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni fotók – Forrás: police.hu

Exit mobile version