Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Új anyósával ment a válóperére Kulcsár Edina – Csuti szeretné már lezárni ezt a történetet

Úgy tűnik, hivatalosan is véget vethet házasságának Kulcsár Edina és Szabó András Csuti. A sztárpár hat évig volt együtt, és mindketten új életet kezdtek.

Zátonyra futott házasság

Január közepén robbant a hír, hogy zátonyra futott Kulcsár Edina és egykori szerelme, Csuti kapcsolata. A sztárpár a közösségi oldalain tette közzé először a hírt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem volt titok

A házasságuk megromlásáról korábban is őszintén beszéltek, néhány hónappal előtte egy televíziós műsorban is abban a reményben szerepeltek, hogy javulhat a kapcsolatuk.

Hat évig voltak együtt

A házasság csupán négy évig tartott, és összesen hat évig voltak együtt, ezalatt felépítették az álomotthonukat. Két gyermekük született, Medox és Nina, akiket továbbra is egyetértésben, közösen nevelnek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Edina új kapcsolata

A kapcsolatuk lezárása után röviddel kiderült, hogy Edina rátalált a boldogságra G.w.M, azaz Varga Márk oldalán.

Csuti is továbblépne

Nem sokkal később Csuti is bemutatta a nyilvánosságnak új párját, ám ez a kapcsolat időközben zátonyra futott, és a hírek szerint Szorcsik Viktória oldalán keresi tovább a boldogságot.

Osztozás a javakon

A válás során nemcsak a gyerekek jövőjét kellett szem előtt tartaniuk, hanem az anyagi javakon is osztozniuk kellett, ami úgy tűnik, időközben sikerült is.

Új „anyósával” érkezett

Kulcsár Edina a bírósági tárgyalásra újdonsült „anyósával”, G.w.M édesanyjával, Valériával az oldalán érkezett. Szüksége is volt Edinának a támogatásra, hiszen tavaszra várják első közös gyermeküket szerelmével.

Sürgős lett a kérdés

Emiatt még fontosabbá vált, hogy hivatalosan elválasszák férjétől, mert senki nem szerette volna, ha Csuti családnevét viseli majd a gyermek – írta a Blikk.

Nyugodt Edina, sietős Csuti

A helyszíni beszámoló szerint Edina nyugodtan várta a tárgyalás kimenetelét, ám egy kicsit szétszórtan: a szükséges iratokat az autóban felejtette, ezekért az anyósa ment vissza. Csuti néhány perccel a tárgyalás kezdete után érkezhetett, és sietősen sétált az épület felé. Az üzletember mindössze annyit mondott: „Szeretném már lezárni ezt a történetet”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: már külön utakon jár a sztárpár. Fotó: archív

Exit mobile version