Nem csak szilveszter éjszaka, de másnap is előkerült a szonda, amire gyaníthatóan az érintettek számítottak a legkevésbé.
Volt, aki nem is akart fújni
Az új év első napjaiban, délelőtt közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a rendőrök Budapesten. A rendőrök ittas vezetés miatt két embert elfogtak, velük szemben büntetőfeljelentést tettek, két sofőr közigazgatási bírságot kapott, egy járművezetőt pedig elállítottak, mert nem akarta megfújni szondát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem ez volt az utolsó
A rendőrök egy alkalommal szabálysértési eljárást kezdeményeztek engedély nélküli vezetés miatt, egy sofőrt lejárt a vezetői engedély miatt bírságoltak meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatásában jelezte, kiemelten kezelik a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló akciók.
Rengeteg embert állítottak elő, mert alkholos állapotban vezetett
Persze nem csak másnap reggel, de szilveszter éjszaka és az új éve első óráiban is fogtak ittas soforóket. Mint korábban beszámoltunk róla, összesen 46 főt állítottak elő ittas járművezetés gyanúja miatt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Sok teendő akadt a tűzijátékokkal is
Emellett pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt 2022. december 31-én 12 óra és 2023. január 1-jén 6 óra között 18 esetben 17 személlyel szemben indított eljárást a rendőrség országszerte.
Többen megsérültek
Ezen termékek felhasználásához kapcsolódóan 4 súlyos és 6 könnyű sérüléssel végződő baleset jutott a rendőrség tudomására. Zala vármegyében Zalaegerszegen robbant fel egy tűzijáték egy gyermek mellett, Veszprém vármegyében Zircen egy fiatalkorú fiú úgy gyújtotta meg a pirotechnikai eszközt, hogy kézsérülése keletkezett.
Máshol is gyerekek sérültek meg
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Petneházán szintén egy gyermek sérült meg, akinek a kezében robbant fel egy pirotechnikai eszköz, míg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Bódvaszilason egy férfi gyújtott meg egy tűzijátékot, amely égési sérülést okozott. Valamennyien súlyos sérüléseket szenvedtek.
Közveszélyokozás miatt indult büntetőeljárás
Miskolcon szintén tűzijáték szabálytalan használata miatt kiégett egy lakás, az érintett társasház több lakójának el kellett hagyni otthonát. A tüzet okozó férfi ellen közveszélyokozás miatt indult büntetőeljárás. Szilveszter este, valamint az újév első óráiban a rendőrök összesen 46 főt állítottak elő ittas járművezetés gyanúja miatt.
35 gyerek került kórházba, mert sokat ivott
Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének közlése szerint országszerte 3608 esetet láttak el a mentők szilveszter éjjel, ebből 704-et a fővárosban. Győrfi Pál közleményében azt írta, a közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, belgyógyászati rosszullétek mellett 188 embert szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, közülük 35-en kiskorúak voltak. A mentőket országszerte 19 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc, szemsérülésekhez.
A tűzoltóknak is sokat kellett vonulniuk
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggeli közlése szerint Az év utolsó napján 197 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 137 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. 48 alkalommal tűz miatt, 89 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
(Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Máthé Zoltán.)