Négy napja írtuk meg hírportálunkon, hogy a Duna rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek az egykori Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő méreganyagok. Cikkünk megjelenése és a hatósági szemle után azonnali lépések történtek: az MVM Next elkerítette a Duna-meder érintett felszínét, és megkezdte a beszivárgó cianidos, arzénos szennyeződés semlegesítését, miközben a Sziget Fesztivál látogatóit sem fenyegeti veszély.
Rákkeltő anyagok a mederben
Ahogy arról néhány nappal ezelőtt beszámoltunk itt a BudapestKörnyéke.hu hírportálon, a Duna szokatlanul alacsony vízállása miatt ismét teljes terjedelmében láthatóvá vált az az ökológiai katasztrófa, amely évtizedek óta fenyegeti a fővárosi folyószakaszt. A gázgyár több mint hét évtizedes működése során a gáztisztítás melléktermékeként közel 200 ezer tonnányi talajt szennyeztek el. A veszélyes gázmasszából rákkeltő vegyületek, cianid és arzén szivárognak a Duna medrébe.
Elkerítették a veszélyes zónát
Új fejlemény, hogy végre fordulat történt a környezetszennyezés ügyében. Karácsony Gergely főpolgármester és a kárelhárításért felelős MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. közölte, hogy a vízügyi hatósággal karöltve elkerítették a Duna-meder szennyezett felületét. A hatóságok fizikai kordonokkal zárták le a veszélyes partszakaszt mind Óbuda, mind a Duna felőli irányból a lakosság és a vízi közlekedés védelmében.
Évtizedes mulasztást pótolnak most
A főváros vezetése üdvözölte az azonnali védelmi intézkedéseket, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy több mint tíz év halogatás és jogi trükközés után történik végre érdemi előrelépés. A gázgyár jogutódjait már 1995-ben kötelezték a mérgező gázmassza és a szennyezett talaj teljes eltávolítására, ám a kármentesítés a mai napig nem valósult meg. A mostani felületlezárás az első határozott lépés a végleges megtisztítás felé.
Tudtad?
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát.
Megkezdődtek a védelmi munkálatok
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hivatalos megkeresésünkre megerősítette, hogy az illetékes vízügyi hatóság helyszíni szemléjét követően haladéktalanul elindultak a kárelhárítási munkák. A cég benyújtotta a hivatalos kárelhárítási tervet a hatóságnak, amelynek elfogadása után azonnal megkezdték a méreganyagok lokalizálását. A szakemberek speciális technológiával látnak hozzá a Duna-mederbe szivárgó vegyületek semlegesítéséhez és elszigeteléséhez.
Hosszú távú megoldás
Az MVM Next tájékoztatása szerint a korábbi tulajdonosokkal, így a Fővárosi Önkormányzattal és az E.ON-nal egyeztetve már dolgoznak a végleges kármentesítési stratégián. A cél egy olyan hatékony és modern technológia alkalmazása, amely a legkisebb mértékben zavarja az óbudai lakosság mindennapjait. A végleges talajcsere és a műszaki kármentesítés pontos ütemezéséről és költségvetéséről a cég későbbre ígért részletes tájékoztatást.
Biztonságban vannak a fesztiválozók
A mérgező szivárgás közvetlen szomszédságában, a Duna túloldalán zajló Sziget Fesztivál látogatói miatt sokan aggodalmukat fejezték ki. Az MVM Next megerősítette, hogy a mérések alapján a fesztiválozók nincsenek veszélyben. A hatósági laborvizsgálatok kimutatták, hogy a szivárgási pontoktól mindössze három méterre a vízben már egyáltalán nem mutatható ki a szennyeződés, így a Hajógyári-sziget partján tartózkodók nem érintkezhetnek mérgező anyaggal.
Lezárták a közeli partszakaszt
A megelőzés érdekében a Sziget Fesztivál szervezői is szigorú biztonsági óvintézkedéseket vezettek be a rendezvény területén. A Hajógyári-sziget északi csücskén porciózott, a gázgyári szakasztól nem messze fekvő részeket teljesen lezárták a közönség elől.
Szakértői mérések igazolják lefedettséget
A Greenpeace környezetvédelmi szakértői korábban rámutattak, hogy a parton belépő szennyeződést a Duna sodrása főként a meder közepe felé viszi el, így a túlpartra elméletileg csak elhanyagolható mennyiség juthat el. A hatóságok által elvégzett friss vízmintavételek és mérések teljes mértékben igazolták ezt a feltételezést, így a fesztivál területén és a folyó lejjebb fekvő szakaszán sem mérhető egészségre ártalmas koncentráció.
Folyamatos ellenőrzés a parton
A vízügyi hatóságok és a katasztrófavédelem szakemberei a munkálatok ideje alatt folyamatos jelenlétet biztosítanak az Óbudai Gázgyár alatti partszakaszon. A kihelyezett kordonok és felügyeleti pontok garantálják, hogy illetéktelenek ne menjenek a veszélyes zóna közelébe.
Végleges megoldásért kiált Óbuda
Bár a jelenlegi gyorsbeavatkozás sikeresen megállította a mérgező anyagok közvetlen Dunába jutását, a helyi lakosság és a környezetvédők a teljes talajcsere lebonyolítását követelik. Az Óbudai Gázgyár területe alatt fekvő 200 ezer tonnányi veszélyes hulladék végleges elszállítása nélkül a Duna minden egyes alacsony vízállásánál újabb szivárgási veszély keletkezhet. A megkezdett kárelhárítás így remélhetőleg a több évtizedes mulasztás végleges felszámolását jelenti. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: A szivárgás helyszénén készült korábbi felvétel – Forrás: Greenpeace
