Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Újabb baleset a Nemzeti Színház társulatában: több súlyos díszletelem esett az egyik munkatárs lábára

Nemzeti Színház

Nemzeti Színház - Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Hétfő délelőtt Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolója környékén a járókelők kiabálásra, majd arra lettek figyelmesek, hogy mentők érkeznek a helyszínre, aztán lezárják a város főutcájáról nyíló parkolót, hogy ott a rohamkocsi személyzete akadálymentesen közlekedhessen – írja a Blikk. 

A Nemzeti Színház munkatársa sérült meg

Helyi források arról számoltak be a Magyar Narancsnak, hogy a parkolóban több, „Nemzeti Színház” feliratú gépjármű, nagyobb és kisebb teherautó, valamint mikrobusz állt. Az egyik szemtanú szerint egy több száz kilós vascső eshetett egy munkás lábára, míg egy másik járókelő azt nyilatkozta, úgy látta, hogy a mentőbe tett férfi nem volt az eszméleténél.

Baleset történt 

A lap felkereste a várszínház igazgatóját, Elek Ferencet, aki megerősítette, hogy baleset történt, továbbá azt is elmondta, hogy a Nemzeti Színház kamionjában a budapesti teátrum egyik díszletező munkását érte sérülés, a lábára esett néhány súlyos díszletelem. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Ki kell vizsgálni a balesetet 

A gyógyulás folyamatáról és a sérülés konkrét jellegéről azonban nem tudott érdemi tájékoztatás adni a lapnak, de leszögezte, hogy a felelősség megállapítása nem az ő kompetenciája, ám abban bízik a Nemzeti Színházban létrehoznak majd egy bizottságot, ami kivizsgálja a történteket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Novemberi baleset

Amint arról többször is beszámoltunk, novemberben, a Rómeó és Júlia előadásának több méterről zuhant a mélybe az akkor még a színháztársulathoz tartozó Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia. 

Súlyosan megsérültek 

Rohammentővel vitték őket kórházba, Szász Júliát többször megfú Ütötték, sokáig csak mankóval tudott közlekedni. Horváth Lajos Ottó pedig maradandó sérülést szenvedett. 

Lemondott, majd mégsem 

A baleset után a Nemzeti Színház vezérigazgatója lemondott, de aztán visszavonta korábbi döntését, így mai napig ő vezeti a nemzet legfontosabb kulturális intézményét. A két színész azt állítja, azóta sem kapott kártérítést. 

Felmondtak a sérült színészek 

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia azóta felmondott a Nemzetiben, jelenleg a Centrál Színházhoz szerződtek, ahol együtt lépnek majd színpadra az őszi évadban. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Nemzeti Színház – illusztráció

Exit mobile version