Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Újabb döbbenetes fordulat a szállodai gyilkosság ügyében: önvédelemre hivatkozik az érdi férfi, aki kioltotta a korábbi válogatott edző életét

Egy hónapra letartóztatták azt a 27 éves érdi férfit, aki a gyanú szerint kedden, egy békéscsabai hotelben éles tárggyal halálosan megsebesítette a magyar ökölvívó-válogatott korábbi edzőjét, Szabó Sándor.

Önvédelemből ölt

K. Tamás azért került már a nyomozás elején rács mögé, mert az ügyében eljáró Gyulai Törvényszék szerint esetében fennáll a szökés, elrejtőzés vagy a bizonyítás meghiúsításának veszélye. Az egyébként büntetlen előéletű gyanúsított ügyvédje, Szabó Antal szerint védence önvédelemből ölt, és ezt a kamerafelvételek is bizonyíthatják. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Súlyos fejsérülések

„Védencemnek súlyos fejsérülései vannak, amit nyilvánvalóan nem saját magának okozott. Azt gondoljuk, hogy egy jogos védelmi helyzetben, végszükségben következett be a sajnálatos esemény” – mondta a jogász az RTL-nek.

Vita és dulakodás

A muay thaiban és kick boxban is professzionális Szabó Sándor vitatkozni, majd dulakodni kezdett a kakaskodó vendéggel. A verekedés során a későbbi áldozat kétszer állon ütötte ellenfelét, aki a földre került, de nem adta fel a harcot – zsebéből éles eszközt vett elő és lábon szúrta Szabót.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Feladta magát

A verekedés folytatódott, a gyanúsított többször is megszúrta a sértettet, aki végül a súlyos vérvesztességbe halt bele. Az érdi férfi a gyilkosság után elmenekült, de másnap reggel feladta magát a rendőrségen. Jelenleg emberöléssel gyanúsítják.

 „Ezt nem lehet felfogni”

„Ezt nem lehet sem felfogni, sem feldolgozni” – mondta a Borsnak az elhunyt férfi felesége, Gabriella

A kislányával beszélt utoljára telefonon

„Sándor a 10 éves kislányunkkal beszélt utoljára telefonon. Én nem is hallottam, miről esett szó, de Zita elmondta, hogy általános dolgokról. Vasárnap óta kézilabdatáborban voltunk, azóta nem is találkoztunk személyesen. Sanyi elmondta, hogy Zita nagyon ügyes és szereti. Ezt nem fogjuk elfelejteni” – árulta el a gyászoló feleség.

Nem engedték be hozzá

„A szállodába képtelen voltam bemenni, de már a kórházba sem engedtek be hozzá. Az orvosok mindent megtettek érte, de nem lehetett rajta segíteni. Most én maradtam a kislányomnak, aki tisztában van vele, mi történt az édesapjával, de azt még nem tudhatjuk, hogy mennyit ért belőle. Nagyon közel álltak egymáshoz” – mondta az asszony.

Negyven év az éjszakában

A férfi negyven éve dolgozott az éjszakában, kemény helyzetekbe is került, de késsel még sosem támadtak rá. Szerettei szerint küzdősportolóként meg tudta volna magát védeni, de puszta kézzel a penge ellen tehetetlen volt.

Unokája is volt

Sándor első házasságából született a nagyobbik gyermeke, Alex. A már felnőtt férfi néhány napja ünnepelte első házassági évfordulóját. A pár egy unokával ajándékozta meg Sándort. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szabó Sándor – Forrás: Perutek János Facebook oldala

Exit mobile version