Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Újabb fontos részletek: kupon, pénz vagy utalás – Így lehet majd visszaváltani a palackokat januártól, súlyos forintokat bukhat, aki nem teszi meg

Amint arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt január 1-jétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer, amit a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. működtet. A Magyar Közlönyben már meg is jelent a visszaváltási díjakról szóló rendelet. A rendelet szerint a kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termékek után darabonként 50 forint visszaváltási díj fizetendő. Most a Mol hulladékkoncessziós cége fontosrészleteket közölt a visszaváltás menetéről.

Így épül fel a rendszer

A rendszer úgy épül fel, hogy amikor egy italgyártó piacra dobja a termékeit, lejelenti, hogy hány palackot adott el, és befizeti a palackonkénti 50 forintokat. Ezt követően a nagykereskedő-kiskereskedő megveszi a termékeket, és kifizeti az 50 forintokat a gyártóknak, akik így már a pénzüknél vannak. Ezután, amikor a kereskedő értékesíti a terméket, akkor kvázi a fogyasztóktól beszedik a pénzt, a vásárlók pedig akkor jönnek ki nullára, ha minden palackot összegyűjtenek, majd visszaváltanak. Amit pedig nem viszünk majd vissza, azt el is veszítjük, ezt a pénzt pedig a MOHU gyakorlatilag megnyeri. Részben ez a vissza nem váltott palack finanszírozza a rendszert. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kupon, pénz utalás

A visszaváltás alkalmával a vásárlók az automatákban az adott kereskedelmi egységben felhasználható kupont vagy pénzt kaphatnak, sőt egy app segítségével utalást is tud majd kezdeményezni az automata. Valamint az ügyfél úgy is dönthet, hogy jótékony célra ajánlja fel a visszaváltott palackért járó pénzt.

Többféle méret

Ami nagyon fontos, hogy az automata kizárólag akkor tudja a palackot beazonosítani, ha az sértetlen. Ez úgymond újdonság, mert eddig az volt a cél, hogy a flakonokat minél kisebbre nyomjuk össze. Úgy tudni a kisebb horpadást elviseli majd a rendszer, de a laposra taposást nem. A Telex azt írja, hogy többféle méretű automata lesz: van évi 10 ezer palackos kapacitású, de lesz nagyobb, 2 milliós is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sokan érdeklődnek

A Mol Hulladékkezelő elárulta, hogy a kistelepülések kereskedői is jelentkezhetnek visszaváltási pontnak, ugyanis a KSH adatai szerint több mint 1833 település van Magyarországon, amelynek a lakossága nem éri el az 1000 főt. Pethő Zsolt, a Mol Hulladékkezelő vezérigazgatója elmondta, hogy már több településről jelentkeztek, hogy szívesen vállalnák azt, hogy visszaváltási pontot üzemeltetnének – írja az RTL.hu.

Visszakérhetjük a pénzt

„Lehet egy benzinkúton, töltőállomáson, lehet egy dohányboltban vagy bármelyik kereskedelmi egységnél” – mondta a vezérigazgató. A visszaváltandó palackokon egy megjelölés is lesz. Ám fontos, hogy csak a jó állapotúakat veszik majd vissza, a vásárló pedig eldöntheti, hogy levásárolja-e a visszakapott összeget, avagy visszakéri a pénztárnál.

Visszaváltható termékek

kötelezően visszaváltási díjas termékek körébe tartozik a tej- és tejalapú italtermékek kivételével minden üveg-, fém- és műanyag palackos és dobozos, egy deciliter és három liter közötti űrtartalmú italtermék csomagolása, így ezek esetében a gyártók kötelesek a terméken a jogszabályban meghatározott jelölést elhelyezni.

Visszaváltó automaták 

Kötelező kialakítani a nagyobb üzletekben a visszaváltó automatákat A visszaváltást kötelezően gépi úton, visszaváltó automatákkal kell biztosítaniuk a 400 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező élelmiszerüzleteknek. Valamint ki kell alakítani kötelező visszaváltási helyet az 1000-nél több lakosú településeken. Az automata működtetésére kötelezett kiskereskedelmi egységek hamarosan regisztrálhatnak a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-nél, míg a kisebb eladóterű üzletek a rendszerhez önkéntes alapon csatlakozhatnak.

Átmeneti időszak

A jogszabály átmeneti időszakot biztosít 2024. június 30-ig. Eszerint nem kell kivezetni a még jelölés és visszaváltási díj nélkül forgalomba hozott, kötelezően visszaváltási díjas terméknek minősülő italcsomagolásokat.

A Spar már készül

A Spar már készül 345 magyarországi üzletben visszaváltó automatákkal fogja végezni az italos dobozok és palackok kötelező visszaváltását. „A Spar Magyarország a lehetőségeihez mérten felkészülten várja a 2024. január 1-jei indulást.”

Igyekeztek felkészülni

„Munkatársaink az elmúlt hat hónapban a folyamatosan változó információk alapján igyekeztek több lehetőségre is felkészülni, a következő napokban pedig a jogszabály ismeretében hozzuk meg a végső döntéseket” – írta Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője, aki arra is kitért, a Mol hulladékkoncessziós cégével, a Mohu Zrt.-vel közösen jelenleg is végzik a visszaváltó berendezések telepítését az üzleteikben. A felkészüléssel kapcsolatban a Lidl is megszólalt, elmondták, a MOHU-val szorosan együttműködve megkezdte a felkészülést annak érdekében, hogy a januártól életbe lépő új jogszabálynak maximálisan megfeleljen

November 1-jén lép hatályba

A rendelet egyébként november 1-jén majd hatályba, de bizonyos rendelkezései majd csak 2024. január 1-től lesznek hatályosak. Addigra viszont több ezer olyan visszaváltó automatát kell telepíteni főként élelmiszerüzletekbe, amelyek fém, üveg és műanyag italcsomagolásokat fogadnak be. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version