Elektromos rollerével kerítésnek csapódott egy 32 éves férfi a Heves vármegyei Apcon. A kétgyermekes édesapát életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították a fővárosi Honvédkórházba, ahol jelenleg is mélyaltatásban ápolják.
Kerítésnek ütközött
A szerencsétlenség a település központjában, az Erzsébet téren történt, miközben a férfi hazafelé tartott. Egy kanyarban haladva tisztázatlan okból – vélhetően a nagy sebesség miatt vagy mert a padka megdobta a járművet – átsodródott a járda felé, majd nagy erővel egy ház kerítésének ütközött. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Egy órán keresztül küzdöttek az életéért
A hatalmas csattanást meghallotta az ingatlan tulajdonosa, ő hívott segítséget. A helyszínre érkező mentők pedig több mint egy órán át küzdöttek a sérült ellátásáért, mire szállítható állapotba tudták hozni – írja a Blikk.
Mélyaltatásban tartják
Az ütközés során a fiatalember koponyája teljesen összetört, és az agyában bevérzés keletkezett. Bár korábban rendszeresen hordott védőfelszerelést, a baleset pillanatában nem viselt sisakot. A kórházban azóta is mélyaltatásban tartják, állapota továbbra is kritikus. Egy átmeneti ébresztés alkalmával a végtagjait már mozgatni tudta, a beszédre reagált. Azonban az orvosok a visszaaltatása mellett döntöttek.
Tudtad?
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát.
Két baleset Fejér megyében
Múlt hétvégén, két egymást követő napon két súlyos elektromos rolleres baleset történt Fejér megyében. Az egyik balesetben egy 14 éves fiú Csór belterületén szabálytalanul utast szállított a járművén. Egy úthibába hajtott, elveszítette uralmát a roller felett, elesett, könnyebben megsérült, 15 éves utasa pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Életveszélyesen megsérült egy férfi
A másik esetben egy 28 éves férfi Abán, a járdán közlekedett a járművel, majd a vízelvezető árokba csapódott. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit, valamint az esetleges Az elektromos roller nem játék! Ugyanúgy felelősséggel kell közlekedni vele, mint bármely más járművel.
Baleset Veszprém megyében
Két tizenéves a napokban közlekedett az elektromos járművel Veszprém megyében. A fiatalok egyszerre utaztak a rolleren egy lejtőn lefelé haladva, amikor nagy sebességnél hirtelen elvesztették az uralmukat a jármű felett, és hatalmasat estek. A mentésirányítás több egységet is a helyszínre riasztott. A helyszíni vizsgálatok során megállapították, hogy az egyik fiú – bár bukósisakot viselt – súlyos fejsérülést szenvedett és több percre elvesztette az eszméletét. A társa könnyebb sérülésekkel úszta meg az esetet. A mentők a helyszíni ellátást követően mindkét fiatalt stabil állapotban vitték kórházba.
Rolleres gázolt egy idős nőt
Július közepén súlyos elektromos rolleres baleset történt Balatonbogláron, a Platán strandon. A Somogy Megyei Rendőrkapitányság a közösségi oldalán közölte, hogy egy 12 éves fiú száguldozott bukósisak nélkül szombat este tíz után öt perccel a Platán strand sétányán egy iSinwheel D1 típusú elektromos rollerrel, amikor elütötte az előtte sétáló nőt. Az asszony súlyos, a rolleres pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A mentők mindkettőjüket kórházba vitték.
Hónapok óta kómában van
Hosszú hetek óta fekszik vegetatív állapotban a Manninger Jenő Baleseti Központban az a 13 éves fiú, aki márciusban szenvedett borzalmas balesetet egy nagy teljesítményű elektromos rollerrel. A fiúnak két helyen betört a koponyája, ezt implantátummal pótolták. A baleset súlyos agyi sérülésekkel járt, ezek mértékét azonban még a szakemberek sem tudják pontosan felmérni. A szülőket már készítik fel arra, milyen terhekkel járhat egy ilyen állapotban lévő gyermek otthoni ápolása. Levente édesapja nem szeretné, ha a fia története csupán egy statisztikai adat lenne. A tragédia után az orvosok és a család is szigorúbb szabályozást sürget. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció
