Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Utoljára néhány hete beszéltem vele, akkor már csak suttogott” – súlyos tüdőbetegségben szenvedett Balázsovits Lajos, barátai gyászolják a nemzet színészét

Súlyos tüdőbetegségben szenvedett Balázsovits Lajos, ez okozta a színész halálát. Barátja, Gréczy Zsolt azt írta közösségi oldalán, hogy a nemzet színészének utolsó heteiben már a hangja is elment. Bodrogi Gyula és Hegedűs D. Géza is gyászolja a Játékszín egykori igazgatóját. 

Tüdőbetegségben szenvedett 

Amint arról korábban beszámoltunk, elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze. A Játékszín korábbi igazgatója tavaly beszélt először arról, hogy milyen súlyos betegségben szenved.  A színész akkor azt mondta, a negyven éven át tartó dohányzástól COPD-je, krónikus tüdőbetegsége lett, ami nehézlégzéssel, köhögéssel, fulladásos tünetekkel jár.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ki sem mozdult a házból

„Nekem már teljesen nyugalomban telnek a napok, élem a nyugdíjas életet. Nagyon szeretem a természetet, régen sokat jártam az erdőket, mezőket, de – sajnos – mostanában betegeskedem, van egy krónikus betegségem, amelyet úgy hívnak, hogy COPD. Ez egy tüdőbetegség, ezt tette negyven év dohányzás. Szerencsére most már jobban vagyok, de nem járok el sehova” – mondta el egy éve a Blikknek, miután megválasztották a Nemzet Színészének.

A DK-ban politizált 

Balázsoits Lajos nemcsak a budapesti kulturális élet aktív szereplője volt, hanem a politikai rendezvényeken is szerepet vállalt: a Demokratikus Koalíciót támogatta, több országjáró rendezvényükre is elkísérte a párt vezetőit. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Már csak suttogott”

„Olyan ember volt, aki rendszeresen felhívta a barátait, hogy „bejelentkezzen”, megkérdezze, mi újság. Sajnos, minden alkalommal egyre erőtlenebb lett a hangja, az a szép baritonja egyre gyengébb lett. Utoljára néhány hete beszéltem vele, akkor már csak suttogott; elmondta, hogy megvan, de egyelőre nem tud jönni közénk, mert az orvosok azt mondták, még gyenge, de majd” – írta Facebook oldalán Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője. 

Vágótól is búcsúztak 

„Sajnos, hiába szerettük volna, nem lett majd. Nagyon fáj, hogy nincs már köztünk. Alig pár hete búcsúztunk el Vágó Pistától, most pedig Balázsovits Lajostól… Két értékes, jó barátot veszítettem el, szomorú ez az év” – írta a politikus. 

„Jó barát volt”

Kollégáját és barátját évtizedes barátság kötött össze Bodrogi Gyulával. „Mit is mondhatnék? Azt, hogy nagyon szeretjük… Nagyon szerettük. Jó barát volt, remek színész, jó színházigazgató. Az, hogy két hónapon belül ez a második haláleset a Nemzet Színészei között, igazi tragédia” – mondta Bodrogi Gyula. 

Pár hete beszéltek

„Utoljára Udvaros Dorottya megválasztása után pár nappal beszéltünk telefonon. A választáson nagyon gyenge volt a hangja, régóta beteg volt már. De az utolsó beszélgetésünkkor visszatért belé az erő. De sajnos, úgy tűnik, ebben a nagy melegben a betegségek felerősödnek, és ilyen tragédiák történnek…” – mondta elcsukló hangon Bodrogi Gyula. 

Hegedűs D. Géza is gyászol

Hegedűs D. Géza a csütörtöki Mokkában szintén arról beszélt, hogy a légzési problémák évek óta beárnyékolták a színművész életét. „A Pesti Színházban, ha a porta felől jövünk fel az öltözők felé, van egy meredek lépcső. Azon kellett felgyalogolnia Lajosnak, mint mindannyiunknak. S amikor feljött, alig kapott levegőt. Már akkor is igen súlyos betegségben szenvedett, volt egy nagyon nehéz tüdő-, illetve légzési problémája. Végül radikalizálódott ez a baj – mesélte Hegedűs D. Géza, aki ugyan személyesen utoljára 2017-ben, a Pesti Színházban találkozott a barátjával, ennek ellenére tartották a kapcsolatot.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balázsovits Lajos – Forrás: YouTube.com

Exit mobile version