Néhány napja az elsők között írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy kedd reggel a gödöllői HÉV-en akartak megerőszakolni egy édesanyát. Mivel a nő ellenállt, megverték. Most a Borsnak megszólalt a bántalmazott asszony és azt is megengedte, hogy lefényképezzék. A véraláfutásos szemei arról tanúskodnak, hogy nagyon csúnyán elbánt vele a támadója. A fotót a cikkünk alján lehet elérni.

Ettől rettegnek az egyedül utazók

Elképesztő pillanatokat élhetett át az a hölgy, akihez kedd hajnalban, az üres HÉV szerelvényen egyszer csak szembe ült vele egy férfi és azt mondta neki, hogy húzza le a nadrágját, mert közösülni akar vele.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Össze volt zárva a támadójával

A HÉV-szerelvény nem volt bekamerázva, ezért az asszony valóban egyedül volt, hosszú percekig elmenekülni sem tudott, szó szerint össze volt zárva a támadójával. A csúnyán bántalmazott asszony most megszólalt és a Borsnak elmondta hogyan történt az erőszakoskodás.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pont mögötte ült le a támadó

Így fogalmazott: „Negyed hatkor szálltam fel a HÉV-re Kerepesen. A harmadik kocsiban ültem, a húszas éveiben járó férfi pedig Szilasligeten szállt fel hozzám. Elől ültem, ő pedig először komótosan elment mellettem” – mondta az asszony, majd így folytatta:

Átült vele szembe és ránézett

Mogyoródnál még hátra is pillantottam, s láttam, hogy nekem háttal foglalt helyet. Miután Szentjakab megállótól elindultunk, váratlanul odajött hozzám és leült velem szemben. Rám nézett, s azt mondta, hogy toljam le a nadrágomat.

Brutális támadás

A kezemben lévő telefonomat odaadtam neki, abban a reményben, hogy ezután majd békén hagy” – emlékezett vissza a Borsnak Piroska. A férfi ezután brutális támadásba kezdett: a megrémült nő mellé állt és hirtelen elkezdte rúgni az arcát.

Szörnyű dolog

Az esetről a Facebookon számoltak be először, ezt írták: „Szörnyű dolog történt ma reggel. Kolléganőnket munkába menet a HÉV-en megpróbálták megerőszakolni, majd mivel ellenállt, összeverték. Sokakat érinthet, akik egyedül utaznak, vagy akiknek a gyermeke reggelente HÉV-vel utazik.” – írták.

Vegye le a nadrágját!

Az esettel kapcsolatban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya azt közölte, hogy a nő fiatal támadója a Szilasligeti megállónál szállt fel a HÉV-re, „odalépett a nőhöz és felszólította, hogy vegye le a nadrágját mert közösülni akar vele”.

Eltörte a nő orrát a támadó

Mivel a nő ellenállt, „a férfi ütni-rúgni kezdte, elvette a táskáját, majd amikor a szerelvény megállt Gödöllőn, Erzsébet Park irányába elmenekült”. „A hölgy a bűncselekmény során súlyos, orrcsonttörést szenvedett” – írták.

Hajtóvadászat

A támadót kedden délután még keresték, a rendőrök adatokat gyűjtenek, és tanúkat hallgatnak meg. A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntette kísérletének, kifosztás és súlyos testi sértés bűntette miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Perverz állat

Legutóbb 2019. októberében írtunk arról, hogy egy férfi erőszakoskodott a gödöllői HÉV-en. Akkor egy édesapa a Facebookon próbálta megtalálni a lányait zaklató férfit. Így fogalmazott: “Segítsetek megtalálni nekem azt a perverz állatot” – mondta akkor egy videóüzenetben a feldúlt édesapa, akinek a lányát és barátnőit egy 20-25 év körüli férfi zaklatta.

Egyre közelebb ült hozzájuk

A három lány az Örs Vezér terén szállt fel a HÉV-re. Az egyik megállóban felszállt egy férfi, aki kinézte őket magának. Először csak távolabbról figyelte őket, majd egyre közelebb ment hozzájuk, végül melléjük ült a HÉV-en.

Lehúzta a férfi a sliccét

A lányok hiába kérték a szatírt arra, hogy hagyja békén őket, a férfi ekkor már mutogatni is kezdte azt a bizonyos szervét, ráadásul az egyik lány térdét is megfogta. A teljes történetet ide kattintva tudot elolvasni.

A megvert asszonyról készült fotót ide kattintva lehet elérni.

Kiemelt kép: HÉV Gödöllőn – Fotó: BPK