Néhány nappal ezelőtt súlyos tragédia történt az egyik olasz kisvárosban. A település szűk utcájáról egy lakóautó zuhant le a mélybe. A telemia.it tudósítása alapján egy magyar házaspárt ért baleset. A 70 esztendős F. I. ült a volán mögött, aki életét vesztette a balesetben. A kocsi női utasát, a férfi feleségét a helyszínre érkező mentők húzták ki a járműből, majd súlyos állapotban kórházba szállították.
A mélybe zuhantak
Az elsődleges információk szerint a jármű mindössze néhány méter magasból zuhant le az alatta lévő házak közé, ám olyan szerencsétlenül bucskázott alá, hogy vezetője, István a helyszínen meghalt. A feleségét ki tudták menteni a roncsból, először mentőautóval a közeli kórházba vitték, majd helikopterrel átszállították egy másik intézménybe. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Utolsó üzenet
„Szicília után most tőletek is elbúcsúzom, kalandokkal teli életem után Olaszországban, a gyönyörű Pizzo-ban leltem örök nyugalomra” – ez a bejegyzés jelent meg István a közösségi oldalán. A szívfacsaró sorokat már nem ő írta. Addigra már nem volt az élők között, mert egy olyan érthetetlen baleset áldozata lett, amire még mindig nincs magyarázat – írja a Blikk.
Eltemették a férfit
A rokonok, a barátok többsége ugyancsak szöveges üzenetben értesült a történtekről, mindenkinek körbeküldték a tragédia hírét. És habár Fehér Istvánt vasárnap már el is temették Budapesten, a legtöbben még mindig csak értetlenül állnak a tragédia előtt. Felesége már jobban van, de még nem volt képes pontosan elmesélni, hogyan történt a szörnyű baleset.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szívrohamot kapott
Az RTL-nek, a házaspár fia hétfőn azt mondta, édesapja szívrohamot kapott, ezért is zuhant a lakóautójuk a mélybe. István még azelőtt meghalt, hogy a kocsi a átszakította volna a korlátot.
Hazafelé tartottak
A házaspár információink szerint már hazafelé tartott olaszországi túrájáról, amikor a baleset történt. Egyik ismerősének még a baleset előtt üzent, hogy készítsék elő a kártyapaklit és kezdjék keverni, mert hamarosan hazaérnek és leülnek közösen römizni.
Sokat utaztak
Az idős házaspár sokat utazott. Gyerekeik, az unokáik külföldön élnek, többször látogatták meg őket is. A férfi sógornőjét egyenesen sokkolta a tragédia híre, de ahogy közösségi oldalán írta, vigaszt nyújt számukra, hogy tudják, a mennybe került és most megpihenhetett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: ebben a lakóautóban utazott a házaspár – Forrás: Vigili del Fuoco Calabria