Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Visszatér a Győzike Show, a TV2-n indul újra a Gáspár vircsaft

Az év nagy televíziós meglepetése: ősztől ismét nyomon követhetjük a Gáspár család mindennapjait: tizennégy év után újraindul a Győzike Show. Ám a legendás reality ezúttal nem az RTL-en, hanem a TV2-n megy majd, az viszont még kérdéses, hogy a családtagok közül kik lesznek láthatók a műsorban.

Az RTL-en indult

A Győzike Show 2005-2010-ig volt látható heti rendszerességgel az RTL-en. A kereskedelmi csatorna annak idején mindössze nyolc részt rendelt be, végül 102 epizód került adásba. Ez volt az a produkció, amelynek köszönhetően igazi showmanné vált Gáspár Győző, s tett szert országos hírnévre a felesége, Bea, valamint a két lányuk Evelin és Virág is, akik a kamerák kereszttűzében nőttek fel. A család azóta is folyamatosan szerepel a médiában.

NAV-os ügyek

A tévés karrierük csak az adóbotrányaik után rekedt meg egy kis időre. 2012-ben derült ki, hogy Gáspárék nagyon sok pénzzel tartoznak a NAV-nak, amely csalás és pénzmosás gyanúja miatt indítottak eljárást a showman ellen, amit a korábbi gyanú szerint bűntársakkal követett el. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A nagymamától kapott pénzt

Győzike akkor azt állította, jóléte annak köszönhető, hogy nagymamája, Maris mama adott neki 196 millió forint készpénzt, vásárolt három házat dédunokáinak, és százötvenmilliós vagyonát is ráhagyta. Ez összesen közel 400 milliós érték. De később hivatalosan is kiderült, a vád megbukott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Felfüggesztettet kaptak

Gáspárékat 2013-ban jogerősen egy év nyolc hónap, illetve egy év hat hónap, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a balassagyarmati törvényszék adócsalás büntette miatt. Az adótartozás egy részét akkor már befizették.

Orbán Viktor rajongója lett

Azóta nagyot változott a Gáspár család élete. Győzike Orbán Viktor egyik legnagyobb rajongója lett, közben megszerette a focit is. Ma már szinte elképzelhetetlen nélküle egy Fradi meccs.

Evelin Brüsszelben dolgozik

Bea asszony a gasztronómiában találta meg a helyét, több gasztrorealityben is szerepelt. Idősebb lányuk, Evelin pedig az Brüsszelben, Járóka Lívia fideszes képviselő asszisztenseként dolgozik az Európai Parlamentben.

A testvére is műsorvezető lett

Mindeközben Győzike testvére, Gáspár Zsolti is a TV2 műsorvezetője lett. Ő Demcsák Zsuzsával az állandó házigazdái a Farm című realitynek, amely már több évadot megélt.

Ősztől került képernyőre

A TV2 már egy ideje tervezi az újabb Győzike Show-t, s végül úgy döntöttek, az őszi műsorrendbe tűzik képernyőre. Ha minden igaz, nyáron forgatnak majd, és úgy tervezik, hogy néhány héten át napi rendszerességgel vetítik majd a műsort. Győző és Bea már le is szerződött, ám az még kérdéses, hogy a lányaik, Virág és Evelin szerepelnek-e majd. Velük jelenleg is tárgyal a csatorna – írja a Blikk. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Gáspár Győző és Bea asszony

Exit mobile version