Utasok tízezreinek tette kényelmetlenné az életét a ferihegyi reptér. Eddig bárki megállhatott ingyen 5 percre az érkezési terminál előtt, hogy felvegye a rokonait, ismerőseit, családját és a bőröndöket. Az Orbán-kormány 1200 milliárd forintért vette vissza a repteret, most kitiltották az autósokat az érkezési oldal legjobb parkolójából. A reptér szerint minden az utasok érdekében történt.
Vége az ingyenes parkolásnak
Közvetlenül a terminál kijáratánál eddig pár percet lehetett parkolni ingyen. Ez pont arra volt elég, hogy a kijárathoz legközelebb beülhessenek az autóba az érkezők. Mától ennek vége. Gyerekekkel és bőröndökkel le kell gyalogolni a fenti képen látható lépcsőn az úgynevezett Terminál Parkolóba, ott kell bepakolni a kocsiba. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Befejeződött a felújítás
Augusztus 8-án befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető forgalmi híd és az indulási szint felújítása, így minden autós újra változatlanul felhajthat a terminálhoz, és a terminálépület előtt teheti ki utasait. A megállás itt továbbra is 5 percig díjmentes, ahogyan korábban is volt. Vagyis az indulási szinten semmilyen, autósokat érintő változás nem történt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nöcekvő forgalom
A Budapest Airport a növekvő utasforgalomra és a biztonságos, kényelmes közlekedés, illetve ki- és beszállás biztosítására tekintettel kizárólag az érkezési szinten változtatott a parkolási renden. Az autósok számára egy új, fedett, 75 méter hosszú pick-up pont áll rendelkezésre 30 db parkolóhellyel, az A és B terminál között, közvetlenül az épület előtti Terminál Parkolóban, de a parkolón belül a kijelölt zónán kívül is bárhol meg lehet állni. Innen legfeljebb egy perc sétával elérhető a terminálok bejárata, a kijelölt zónát az eddigi felvételi ponttól mindössze egy lépcső, illetve akadálymentes rámpa választja el. A parkolás naponta egyszer itt is 5 percig díjmentes.
Szabályozás
A repülőtereken az érkezési és indulási szint megközelítésének bizonyos mértékű szabályozása egy világszinten létező gyakorlat. A budapesti repülőtér is folyamatos fejlesztés alatt áll, ami időről időre változások bevezetését teszi szükségessé: bizonyos esetekben ez az utasok számára újabb, nagyobb terek megnyitását jelenti, más esetekben pedig csökkenteni kell egy-egy terület hozzáférhetőségét.
Helykihasználás
Ezeket az intézkedéseket – csak úgy, mint a fejlesztéseket – mindig az utasok érdekeit szem előtt tartva végzik el, a változtatások célja pedig többféle lehet: például a megközelíthetőség gördülékenyebbé tétele, a biztonsági színvonal emelése, a helykihasználás optimalizálása, vagy éppen a balesetmegelőzés. Jelen intézkedés célja, hogy csökkentse a torlódásokat, valamint biztosítsa az érkezési szinten a gyors és biztonságos áthaladást. Az intézkedésekkel kapcsolatban a Budapest Airport az utasok megértését kéri
Buszok, taxik maradnak
A 100E buszok továbbra is az érkezési szint külső ívére érkeznek és érkezési szint belső ívéről indulnak. A turistabuszok a Busz Terminálban szállíthatják ki vagy vehetik fel az utasokat. A mozgáskorlátozott kártyával rendelkező utasok továbbra is használhatják az érkezési és indulási szinten kialakított mozgáskorlátozott parkolóhelyeket, ahol számukra a parkolás az első 20 percben díjmentes, a Terminal Parkolóban 60 percig parkolhatnak ingyen.
1200 milliárdba került
Az Orbán-kormány 2024. június 6-án jelentette be, hogy sikeresen visszavásárolta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-t. A tranzakció során a magyar állam 80%-os tulajdonrészt szerzett, míg a francia VINCI Airports 20%-ot. A vételár 3,1 milliárd euró volt, vagyis a magyar adófizetőknek, mintegy 1200 milliárd forintjába került. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Ferigyei reptér, a képen látható lépcsőn kell legyalogolni az érkezőknek – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu
