Lánccal és lakattal zárták le a Péterfy Sándor Utcai Kórház bejáratát, miután Magyar Péter hőmérővel akarta körbejárni az épületet. A Tisza Párt elnöke néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy meglátogat több kórházat, és ellenőrizni fogja, hogy a kánikula ideje alatt hány fok van az intézményekben.
Utolsó segélykiáltás
“Add tovább! A magyar egészségügy utolsó segélykiáltása! Ha most magukra hagyjuk az orvosainkat és ápolóinkat, akkor a gyerekeink és unokáink jövőjéről is lemondunk. Ma a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházban folytattuk a bejárásunkat” – így kezdi bejegyzését Magyar Péter.
38,5 fok
“Embertelen körülmények, 38,4 fok már dél körül, szappan és fertőtlenítőszer nélküli mosdók, megfélemlített, végletekig kizsigerelt egészségügyi dolgozók. Volt orvos, aki sírt és könyörgött, hogy ne hagyjuk magukra őket, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot arról, hogy milyen körülmények között próbálnak napról napra életeket menteni”.
Takács Péter akciója
Magyar Péter majd arról ír, hogy “eközben a kormány egészségügyi államtitkára propaganda bejárást szervezett a magyar sajtónak az egyetlen olyan intézménybe, ahol nagyjából klimatizáltak a kórtermek”. Takács Péter kedden, a Tisza Párt akciójával párhuzamosan, az Országos Onkológiai Intézetben tartott sajtótájékoztatót, ott mondta az RTL kérdésére, hogy ő még csak nem is hallott arról, hogy a János kórház traumatológiáján egy hónapja nem működik a klíma. Az erről szóló cikkünket ide kattintva tudod elolvasni.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Teljes rekonstrukció
“A Péterfy Sándor utcai Kórháznak korábban teljes rekonstrukciót ígért a kormány, de időközben az ígért finanszírozást törölték. Ma pedig felsőbb politikai utasításra megtiltották a független sajtó belépését az intézménybe és fényes nappal a Pintér Sándor belügyminiszter köreihez köthető biztonsági cég vaslánccal és lakattal lezárta a kórház főbejáratát, hogy se a sajtó, se a betegek ne juthassanak be az intézménybe – írja közösségi oldalán Magyar Péter.
Mondjanak le!
“Elég volt! Követeljük Pintér Sándor belügyminiszter és Takács Péter egészségügyi államtitkár azonnali leváltását és a szükséges plusz források biztosítását az egészségügy területére. Követeljük, hogy Orbán Viktor szakítsa meg a luxus nyaralását és hívjon össze rendkívüli kormányülést az egészségügy és a magyar betegek megmentése érdekében!” – írja a Tisza Párt EP-képviselője.
650 milliárd
“Ha a TISZA Párt felhatalmazást kap a magyar emberektől, akkor első lépésként átcsoportosítjuk a Rogán féle propaganda minisztérium 650 milliárd forintos éves költségvetését az egészségügyre. A propaganda rombol, az egészségügy életeket ment” – zárja posztját Magyar Péter.
Kiemelt kép: