Site icon BudaPestkörnyéke.hu

A hétvégi leállásért 6,5 millió adófizetői forintot fizetettek vissza az utasoknak: Lázár János megfejtette, hogy miért van rossz állapotban a MÁV

Csak pünkösdhétfőn 11 500 vonatjegy után fizetett kártérítést a MÁV a késések miatt – erről Hegyi Zsolt, a vasúttársaság vezérigazgatója beszélt a Spirit FM-en. Egyetlen nap alatt összesen hat és félmillió forintnyi kárigény érkezett. Ez lett a legmagasabb összeg, mióta június 1-jén elindult a késési biztosítás rendszere. 

Készülnek a nyárra 

A vezérigazgató azt is kiemelte, hogy aki olyan vonattal utazott, amely érintett volt a késésben, az 48 órán belül megkapja a visszatérítést. Hegyi Zsolt szerint a MÁV levonta a tanulságokat a hosszú hétvégéből, és azon dolgoznak, hogy a nyári időszakban az utasok minél kevesebb fennakadással juthassanak el a Balatonhoz.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Bérelt mozdonyok 

A vezérigazgató szerint, az eredeti ütemezéshez képest hamarabb forgalomba állították a korszerű, bérelt mozdonyokat, emellett a munkaszervezésen is változtattak. Ennek célja, hogy a szakemberek gyorsabban odaérjenek a meghibásodás helyszínére.

Pisiszünet az IC-n

Szóba került az a keddi eset is, amikor a Szombathelyről Budapestre tartó InterCity kénytelen volt megállni Csornán, mert a kocsikban nem működtek a mellékhelyiségek. Hegyi Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta: a protokoll szerint ilyen helyzetben beiktatnak egy megállót, ha az utasok jelzik, hogy szükségük van rá.


Érdemes tudnod

A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Bocsánatot kértek 

Lázár János, kedd este Jászberényben tartott lakossági fórumot, ahol szintén szóba került MÁV hétvégi eseményei. Azt kérdezték tőle, hogy mikor fog bocsánatot kérni a hétvégi vasúti leállásért. (Arról mi is beszámoltunk, hogy Lázár János helyett Nagy Bálint, közeledési államtitkár egy videóban kért bocsánatot a pórul járt utasoktól – szerk.). Erre azt mondta, hogy már elnézést kértek, de „azzal nem sokra megyünk”, ezért a teljes jegyárat is visszafizetik az utasoknak. „Azt tudom mondani, hogy aki abban hisz, hogy ha egy másik kormány lesz, akkor a sorompó nem hibásodik meg, az azért jól gondolja meg, hogy miben hisz a következő időszakban” – mondta.

Bármikor meghibásozhat a sorompó

 „Ilyen hiba van, nem tudom garantálni, hogy nem lesz, mert ez nem egy lerobbant vonal, ez egy újszerű vonal”. Közölte, vizsgálat fogja kideríteni, hogy az elődei közül hibázott-e valaki azzal, hogy nem kérték számon a karbantartást a felújítást végző Siemensen. „A politikai kritikákkal semmilyen formában nem tudok foglalkozni, és nem is akarok” – szögezte le, hozzátéve: a vasút azért van ilyen állapotban, mert a magyarok többsége a közutak fejlesztését támogatja.

Ki a felelős? 

Lázár János a jászberényi fórumon a vasút állapotát immáron sokadszorra azzal indokolta, hogy a magyarok többsége a közutak fejlesztését támogatja. Arról egy szót sem ejtett, hogy ő személyesen állította le a legnagyobb vasúti beruházásokat. Amint az kiderült, egy sorompó elromlott szellőztetőrendszere okozta a zavart a balatoni vonalon. Lázár János, a 10 évvel ezelőtti kivitelezőt, a Siemenset tette felelőssé. Vitézy Dávid viszont úgy látja, ez sem okozott volna ilyen óriási leállást, ha lett volna pótalkatrész, de a kézivezérelt építési és közlekedési tárcánál minden egyes beszerzésről a miniszter dönt és a volt gimnáziumi osztálytársa intéz.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Lázár János – Forrás: Facebook

Exit mobile version