Szentendrén vették őrizetbe azt a 15 éves fiút, akit terrorcselekmény előkészítésével gyanúsítanak: állítólag osztálytársai és tanára ellen készült támadást elkövetni, valamint szélsőséges ideológiákat is követett az interneten. Épp, hogy elballagott az általános iskolából, az osztálytársai és a tanára megölését tervezte, majd magával is végezni akart.
Az iskolában fogták el
H. B.-t egy tanítási napon fogták el, amikor kilépett az osztályteremből múlt hét kedden. A mobilját lefoglalták, amin keresztül folytatta a tervei előkészítését. Az édesapjánál is kutattak a nyomozók, ahol lefoglaltak egyebek mellett egy Koránt, több, már kilőtt, különböző kaliberű töltényhüvelyt és az Iszlám Állam logójához hasonlító ábrázolást tartalmazó azonosító kártya jellegű papírt. A bíróság szerint azért tartóztatták le, mert a fiút kifejezetten foglalkoztatta a Koszovóba távozás gondolata. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Sérelmeiről beszélt a terrorszervezet tagjával
A Szentendrén élő fiú már 13 éves korában elkezdte követni az Iszlám Állam terrorszervezet hivatalos oldalait, illetve a szervezet által készített erőszakos cselekményeket bemutató videóit. Tavaly januárban kapcsolatba lépett egy személlyel, akinek beszámolt a sérelmeiről és a tervéről, hogy az őt megszégyenítő tanárát és az osztálytársait megölje, illetve öngyilkos merényletet kövessen el.
Egy éttermet is meg akart támadni
A beszélgetésük során egy étterem megtámadását is tervezték, amit – információnk szerint – annak zsidó tulajdonosa miatt vettek volna célba. De még ekkor sem állt le: március közepén kommunikálni kezdett egy másik személlyel, akinek szintén beszámolt arról, hogy gépkarabéllyal akar merényletet elkövetni – számolt be a Budapest Környéki Törvényszék.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A fiú családja sem érti, mi történhetett
A 15 éves fiú, miután szülei elváltak, édesanyjával és nagyszüleivel élt együtt. A diák nagyapja a Blikknek annyit mondott, hogy semmit nem tudnak az ügyről, unokája kihallgatásán ott voltak a fiú szülei. De ők is érthetetlenül állnak a történtek előtt.
Nincs kapcsolata az arab világgal
“Nyolcan támadták le az iskolában, nem tudom, mi szükség volt rá. Ugyan a szülei már elváltak, de mindkettejükkel jó volt a kapcsolata, az apjánál is sokat tartózkodott. A családtagjai tényleg nem tudtak semmit az egészről. Érdekes, hogy az egyébként életvidám srácnak valójában semmiféle kapcsolata nincs az arab világgal, csak annyi, hogy az elmúlt években többször is voltak nyaralni Egyiptomban” – mondta a Blikknek a család egyik ismerőse.
Vallomást tett
A meghallgatásakor a fiatal részben elismerte a cselekményt, de azt állította, már elhatárolódott a szélsőséges nézetektől. Terrorista csoport szervezésével elkövetett terrorcselekménnyel gyanúsítják, amiért felnőttkorú elkövető esetén akár életfogytiglani fegyházbüntetés is kiszabható. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Kiemelt kép: illusztráció
