Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Árulkodó fénykép a csuklóról – először adott hírt az állapotáról a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett Szász Júlia

Hosszú rehabilitáció vár Szász Júliára a Nemzeti Színházban történt balesete után. A Rómeó és Júlia című darab fiatal szereplője előadás közben sérült meg Horváth Lajos Ottóval együtt. A több méteres után kórházba szállították őket. Szász Júlia először szólalt meg a történtek után.

Drámai baleset a Nemzetiben

Ahogy azt az elsők között a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk, súlyos balesetet szenvedett két színművész a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia előadása közben. Az egyik balesetet szenvedett színész a szigetszentmiklósi születésű Szász Júlia, akit több RTL-es sorozatból ismerhetnek a nézők, a másik sérült Horváth Lajos Ottó, akit a legtöbben az Üvegtigris Sanyikájaként ismerhetnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszólalt a szemtanú

„Ez borzasztó! Imádkozom értük! Két kiskamasz unokahúgom ott volt az előadáson, azóta is hatása alatt vannak a szörnyű balesetnek. Amikor kiterelték őket, egyikük bent felejtette a telefonját, visszaszaladt, s akkor már négy mentő állt a színház előtt, a sebesültek vértócsában feküdtek” – írta közösségi oldalán Bódis Kriszta, rendező.

Jajgatott a színésznő

„Szász Júlia színésznő jajgatott: ‘nem akarok meghalni, élni akarok!’” – írta Bódis Kriszta. Információk szerint korábban többen is jelezték Vidnyánszky Attila főigazgatónak, és a Rómeó és Júlia rendezőjének, hogy a díszlet életveszélyes, de úgy tűnik ezt nem vették elég komolyan.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megműtötték őket

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó olyan komolyan megsérültek, hogy meg is kellett őket műteni. Felépülésük hónapokig is eltarthat. A kórházi kezelés után hosszú rehabilitációra lesz szükségük. A baleset után a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Osztályán kezelték őket.

Csak 29 éves a sérült színésznő

Szász Júlia mindössze 29 éves, 2020-ban végzett a Kaposvári Egyetemen, Cserhalmi György osztályában. A szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban érettségizett tehetség már több filmben játszott, ráadásul folyamatosak voltak a színházi szerepei is. 

Árulkodó fénykép

A fiatal színésznő most már otthonában lábadozik, a rehabilitációt követően újra százszázalékos lesz az állapota. Ezt támasztja alá friss posztja is, amit az Instagram-oldalára töltött fel. A 24 óráig elérhető történetében a csuklójáról készített egy fotót, melyből egy kanül áll ki, illetve minden bizonnyal egy kórházi karszalag is ott díszeleg a kezén. 

„Round 2 Fight”

Több információt sajnos nem osztott meg a színésznő, csupán még annyit, hogy a küzdelem második fordulója következik. „Round 2 Fight” – írta Júlia, akinek egy ország szurkol, hogy mihamarabb meggyógyuljon. Lelkileg még biztosan hosszabb időt vesz ez igénybe.

„Forduljon szakemberhez”

„Azt leszögezhetjük, hogy Júliát mindenképp trauma érte a balesetkor, innen is teljes gyógyulást kívánok neki. Mindenképp azt javaslom neki, hogy forduljon szakemberhez, a kognitív terápia lehet számára a leghasznosabb. Egyébként minden attól függ, hogy a beleset során mennyire kapott sokkot, mennyire fájdalmas és hosszú a rehabilitációja, valamint, hogy a pszichéje mennyire tud megküzdeni a történtekkel. Én szakemberként ezeket térképezném fel a terápia keretein belül, és a szorongásoldásra is nagy hangsúlyt fektetnék” − árulta el a Borsnak Csehák Hajnalka pszichológus. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Horváth Lajos Otto (Üvegtigris – Sanyika szerepében) és Szász Júlia (Bátrak földje – Rokoczay Anna szerepében)

Exit mobile version