Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Balesetet szenvedett Bodrogi Gyula – Komoly fájdalmakkal küzd a legendás színész

Baleset érte Bodrogi Gyulát. A színész a Nemzeti Színházba, egy próbán, egy dobogóról esett lett. Úgy tudni zúzódásokat szenvedett a jobb vállán, a bordáin, illetve a csuklóján. Jelenleg az otthonában pihen, számolt be róla a Bors.

Hihetetlen lendület

A most 86 éves Bodrogi Gyula egyébként egyetlen perce sem áll meg, hihetetlen a lendület, amivel a mindennapjait éli. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth, illetve kétszeres Jászai Mari díjas színész a mai napig vezet autót, sorozatokban szerepel és heti rendszerességgel játszik színházban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Máig forgat és színházban játszik

A mindig örökmozgó Bodrogi Gyula a nyara is munkával tölti: a Nemzetiben próbál egy rendhagyó darabot: a Vadászat című, Földes László HOBO művet, Deák Bill Gyulával, a két ikont pedig Vidnyánszky Attila rendezi, írja a Bors.

Félresikerült próba

A csütörtöki próba viszont nem egészen úgy sikerült, ahogy tervezték, ugyanis Bodrogi Gyula balesetet szenvedett. A lap információi szerint a színész éppen egy dobogón állt a színpadon, amikor is egy táncmozdulat bemutatása közben elvesztette az egyensúlyát és leesett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

FRISS!

Tompította az esést

Mivel a színész korábban kiváló táncos volt, a reflexei azonnal bekapcsoltak, így tudta tompítani a földet érést, ám még így is komoly sérüléseket szenvedett.

Zúzódásokat szenvedett

A lap úgy tudja, hogy zúzódások lettek a vállán, a bordáin, illetve a csuklóján is. A kollégák azonnal a segítségére igyekeztek, a színész nem akarta, hogy mentőt hívjanak hozzá, inkább hazament pihenni.

Komoly fájdalmai vannak

A Bors azt írja, hogy a színész jelenleg is otthonában pihen, ám olyan komoly fájdalmai vannak, hogy nem tud az ágyában aludni, ki kellett költözzön a kanapéra, és csak a bal oldalán tud aludni.

Azt mondja nincs nagy baj

A Bors meg is kereste a színészt, aki a lapnak elárulta félrelépett és egy pillanatra kiesett a szerepéből. „Hála istennek nem lett nagy baj, olyan izomláz-szerű fájdalmakat érzek, de szerintem rendben leszek. Nem akarok orvoshoz menni” – jelentette ki határozottan. A színész továbbá azt is elmondta, igyekszik ezentúl jobban vigyázni magára. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bodrogi Gyula – Forrás: ATV

Exit mobile version