Ahogyan arról korábban a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt Kossuth-díjat kapott Nagy Feró, a Beatrice zenekar frontembere. A nemzet csótánya most ünnepélyes keretek között át is vehette a díját, ezt követően pedig magával Orbán Viktorral készített egy közös képet, amit a miniszterelnök posztolt is a közösségi oldalán.

Március 15-én kapta meg

Március 15-én bombaként robbant a hír, hogy Nagy Feró elképesztő elismerésben részesült, ugyanis felkerült a Kossuth-díjat kapottak listájára. A hír eléggé felrázta a közhangulatot, többnyire negatív értelemben, a közösségi oldalakat csak úgy ellepték a negatív kommentek, melyekben arról írnak a hozzászólók, hogy Feró bizony ezt a díjat nem érdemelte meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Most vehette át

A Kossuth-díjakat, ma, augusztus 20-án ünnepélyes keretek között át is adták, így természetesen Nagy Feró is átvehette a neki járó elismerést. Nagy Feró a díj kapcsán korábban azt mondta: megérdemelte, de hozzátette nem számított ilyen állami kitüntetésre.

Közös fotó Orbán Viktorral

Miután Nagy Feró átvette a Kossuth-díját egy közös fotót is készített Orbán Viktorral, amit a miniszterelnök posztolt is a közösségi oldalán. „A legrockerebb Kossuth-díjas. Gratulálunk!” – írta a bejegyzéshez.

Mutatjuk!

Évtizedes barátság

A miniszterelnök és Nagy Feró kapcsolata egyébként évtizedekre nyúlik vissza, korábban még a színpadon is álltak együtt.

Itt a legendás közös éneklés

Kiáll a kormány mellett

Feró az ATV-nek azt követően, hogy megkapta a Kossuth-díjat arról beszélt, maga sem gondolta volna, hogy egyszer ilyen rangos kitüntetése lesz. Azt is megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy sokan azt mondják, azért kapta ezt a díjat, mert nyíltan kiáll a kormány mellett.

Közös szimpátia

Feró így válaszolt: „Ha ez nem lenne benne, akkor nem mondanék igazat. Szerintem csak benne van. Hát, én se adnék díjat olyannak, aki egyfolytában fegyvereket fog rám és megerőszakol. Én se adnék. Biztos van valami közös szimpátia” – mondta az énekes, majd hozzátette: „Ha tíz olyan dalt írtam, amit az egész ország ismer, akkor hadd legyek már rá büszke.”

Örömöt okoz az embereknek

A Beatrice frontembere akkor azt is elmondta, hogy ebben a díjban benne van az István királytól kezdve a Hamleten keresztül az Azok a boldog szép napokig minden. Ezt a díjat pedig szerinte arra is adják, hogy ha valaki boldogságot, örömöt szerez és hitet ad az embereknek. Nagy Feró még élvezi is a negatív hozzászólásokat, mert ez a díj azoknak szól, akik őt nem akarják elismerni és nem szeretik.

16 millió

Az énekes a díjjal járó 16 millió forintot az unokáira költi, az ő jövőjükbe szeretné fektetni. Ezzel kapcsolatban azt mondta a Blikknek, hogy neki megvan mindene, de szeretné az unokái jövőjét biztosítani. „Karácsonyra és a születésnapokra is babakötvényt vettem nekik, ez most is így lesz, csak vastagabban fog majd a toll” – árulta el nevetve Feró.

Felidegesíteni az ellenfeleket

A Borsnak így fogalmazott: „Azért kaptam meg a Kossuth-díjat, hogy felidegesítsem azokat a liberálisokat, akik ellenem vannak. Van egy számomra igen kedves mondat – bár nem én találtam ki –, Tamási Áron fogalmazott jól: ‘Az igazságot is meg lehet szokni!’” – mondta a lapnak.

Megoszlanak a vélemények

Azt is hozzátette, hallott arról, hogy a kitüntetése kapcsán megoszlanak a vélemények, de ő szándékosan nem olvas olyan kritikákat, amikhez még a nevüket sem adják az emberek. EZT IS OLVASD EL: Nagy Feró is elkapta a koronavírust: egy forgatáson derült ki a betegsége

Az emberek szeretetét érzi

„Az emberi butasággal nem lehet mit kezdeni, főleg, ha mindez óriási gyűlölettel párosul” – fogalmazott, hozzátéve: ő elsősorban az emberek szeretetét érzi. Bármerre megy, mindenki gratulál neki, olyan még nem fordult elő, hogy bárki is a szemébe mondta volna, hogy nem érdemli meg az elismerést.

Nagy Feró rockénekes, színész, dalszövegíró

A Zala megyei Letenyén született 1946. január 14-én. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára járt erősáramú üzemmérnök szakra, de államvizsgát nem tett. 1963 sé 1970 között a Richmond Heads, majd a Zárvatermők, 1970 és 1981 között a Beatrice együttes, 1982 és 1985 között az ős-Bikini együttes alapító tagja, énekese volt, majd 1987-ben újjáalakította a Beatricét. 

Nemzet csótánya

Az igazi “Ricse” blues és rock alapú dalai élesen, megalkuvás nélkül mutatták be az életbe kevés eséllyel belépő fiatalok helyzetét, érzéseit. Akkoriban ő volt a magyar új hullám egyik vezéregyénisége, a “nemzet csótánya”. Játszott színpadon: Laborc volt az István, a király című rockopera ősbemutatóján, Berger a Hair című rockmusicalben, Önögész az Atilla, Isten kardja című rockoperában és Hamlet az Egyetemi Színpadon. Több filmben is szerepelt.

Korábban is kapott díjat

1989-től a rádió Garázs című ifjúsági műsorának, majd a televízió Rockkalapács című műsorának vezetője volt. 1992-től a Magyar Rockszövetség társelnöke volt. Művészete elismeréseként 2016-ban Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben életművéért Petőfi Zenei Díjat kapott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Nagy Feró és Orbán Viktor – Forrás: Orbán Viktor Facebook