Két héttel ezelőtt ismeretlenek jutottak be a kecskeméti katonai repülőtér területére, és a MIG-29-es vadászgépek orrkúpjai alatti lokátortérből vittek el alkatrészeket. Az információk szerint a tolvajok egyszerű módszerrel jutottak be a stratégiai pontra. Átvágták a drótkerítést, felhajtották, majd besétáltak a területre.
Belső vizsgálat indult
A Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatot indított, miután ismeretlenek több MiG–29 vadászgépet rongáltak meg a kecskeméti katonai bázison. A tolvajok a kerítésen keresztül jutottak be a területre, ahol néhány orosz gyártmányú gépből alkatrészeket vittek el. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kivonták a forgalomból
A reptéren tárolt, már évek óta rendszerből kivont vadászrepülők lokátorterét szerelték szét, innen vitték el a kiszemelt darabokat. Információk szerint egyszerűen felhajtották a drótkerítést, azon átbújtak, majd dolgozni kezdtek. A tevékenységüket senki nem észlelte, így végül értékes alkatrészekkel távoztak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megszólalt a minisztérium
„Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz tartozó kecskeméti repülőtér őrzés-védelmével kapcsolatos információ a Hvt. 15.§ alapján nem nyilvános adat. A MiG-29 típusú repülőgépeket több mint tíz éve kivonták a Magyar Honvédség rendszeréből. A honvédelmi miniszter belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság is indított eljárást” – írta a Blikknek a Honvédelmi Minisztérium.
Magyar Péter is reagált
Magyar Péter péntek este azt írta, hogy “Hatvanpusztán a zebrákat és a robotfűnyírót is jobban őrzik, mint a vadászrepülőinket”. A politikus posztjában többször is felvetette Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felelősségét a történtekkel kapcsolatban.
Gripenek váltották a MIG-et
A kecskeméti bázison tárolják azokat a MIG-29-eseket, amelyeket Magyarország még 1993-ban kapott az orosz államadósság fejében. 2010-ben vonták ki őket, addigra mindössze négy gép volt üzemképes. A helyüket Gripenek vették át. A megmaradt MIG-eket konzervált állapotban őrzik, vagyis bár nem repülnek, igyekeznek megőrizni a műszaki állapotukat A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: MIG-29
